A megkésett beszéd- és mozgásfejlődés összefüggései

Valószínűleg a kedves Olvasók között is kevesen lehetnek olyanok, akik pergő hétköznapjaik rutinos ténykedései során tudatosan foglalkoznának azzal a gondolattal, hogy valójában az egész emberi életük szervezett mozgás. (Mindez ugyanis annyira alapvető tény számunkra, hogy fontosságát igazából csak a veszteségek és hiányok megtapasztalása során, a nélkülözés óráiban ismerjük fel és látjuk át.)

A mai ember tehát aggasztóan keveset törődik ezzel a mozgásossággal. Rendkívül mozgásszegény életmódot élünk - aminek egyre-másra tapasztaljuk különféle káros következményeit, az okokkal azonban továbbra is vajmi keveset törődünk... Örömmel olvasom hát mostanság Vekerdy Tamás különböző riportokban adott nyilatkozatait, aki egyre-másra igyekszik nyomatékosan utalni arra a göttingeni felmérésre, amely komoly következtetéseket tár elénk: mivel "(...) gyerekeink katasztrofálisan keveset mozognak, nem másznak fára, nem billegnek pallón, nem ugrálnak patak felett, ezért bizonyos agyi pályák sorvadtan alakulnak ki. Rengeteg a beszédhibás, mert a beszéd is a mozgásból fejlődik."

Szerencsére azért már érezhetően növekszik azoknak a szülőknek a száma is, akik felismerik, hogy a mozgás (és bizonyos esetekben a mozgás tudatos fejlesztése) létfontosságú a fizikális, mentális és pszichés fejlődésünkhöz.

Na, de ne szaladjunk ennyire előre! Ebben a rovatban egy olyan 5 éves kislány terápiájáról fogok írni, akinek megkésett beszédfejlődése hátterét/előzményeit vizsgálva perinatális (születés körüli) problémák ismertek. Terminus után három nappal, oxigénhiány miatt császármetszéssel született. Nemcsak beszédindulásában késett, hanem mozgásfejlődése is kissé elmaradt, egyensúlya és mozgáskoordinációja a tipikusnál gyengébb, enyhe figyelemzavar is diagnosztizálható nála. Jelenleg már folyamatosan beszél, de sok a hanghibája, valamint a beszédészlelési részfolyamatok működésében is életkori elmaradásokat mutat. A lovasterápiák során a mozgásos stimulációra alapozva dolgozunk a fejlődésbeli lemaradásainak behozatalán. Bejegyzéseimben igyekszem majd rávilágítani arra, hogyan függ össze a (szabad levegőn történő) mozgás és a beszéd, illetőleg a kognitív képességek fejlesztése. Elöljáróban itt némi elméleti áttekintést szeretnék nyújtani ebben a témában.

A lovaglás különlegessége, hogy élő mozgásdialógust hoz létre a ló és a lovas között, méghozzá oly' módon, hogy a ló - mint médium - az összes szükséges mozgást elvégzi a páciens helyett (helyes, egészséges mintát szolgáltatva számára). A páciens ülése reaktív, befogadó, a ló által keltett impulzusokat felvevő, azokra azonnal reagáló. Az emberi járás mintájának megfelelő, előrehaladó mozgás a lovon ülőtől tartási és egyensúly-reakciókat kíván. A helyes testtartás kialakulásának következtében a kliens légzése mélyül, ritmusossá válik, a rekeszizom tónusa beáll. A felsőtestnek ez az egészséges, függőleges helyzete a beszéd szempontjából igen fontos. Beszédszerveink így kerülhetnek abba az állapotba, amelyben képesek a differenciált hangadásra. Ilyenkor a gégéből akadálytalanul juthat felfelé a levegő, s beszédszerveink ezt a fajta áramlást emberi hanggá formálják.

A lépésben haladó ló percenként kb. 90-110-et lép, s ezzel folyamatosan stimulálja a rajta ülő kliens vesztibuláris rendszerét. A kutatók ma már vizsgálati eredményekkel támasztják alá azt is, hogy a vesztibuláris ingerléssel az izomtónusra hatva a motoros fejlődés befolyásolható. A motoros és a nyelvi fejlődés között pedig kimutatható az összefüggés:

1.) A vesztibuláris ingerlés fokozza a központi idegrendszer általános motoros aktivitását, ezáltal a beszéd motoros komponensére is serkentőleg hat.

2.) Annak a gyermeknek, akinek az őt körülvevő térben nincs elég mozgásos tapasztalata, sokkal nehezebb a száj terében való helyes eligazodás, hiszen ott még csak nem is látványos a térbeli mozgás. A lovaglás sokat segít a téri tájékozódás és a mozgáskoordináció fejlesztésében is.

3.) Finommozgásainkat is csak akkor tudjuk pontosan kivitelezni, ha a nagymozgásokat addig képesek vagyunk nyugalomban tartani. (A beszéd pedig az ember legkifinomultabb mozgásainak egyike!) Ha egy kisgyermeknél még nem automatizálódtak a különböző nagymozgásformák, akkor ennek irányítása fogja lekötni a figyelmét, így nem tud eléggé összpontosítani pl. egy mesére vagy az iskolai tananyagra - ilyenkor előfordul, hogy "kiesik" a padból, vagy hintázás közben elesik a székével. Figyelme rendkívül leterhelődik, a fáradtságtól pedig később sokszor viselkedése is kezelhetetlenné válik. A lovon ülés reflexgátló alaphelyzet - tapasztalataink alapján képes csökkenti, mérsékelni, adott esetben teljesen meg is szüntetni bizonyos túlmozgásokat, segíti a mozgások összerendeződését, esetlegesen a gátolatlan csecsemőkori reflexek gátlását.

Említésre méltónak tartom továbbá, hogy a ló által keltett folyamatos, ritmikus mozgás, amit a páciens egész szervezete átél, lazító, relaxáló hatású. A harmonikus, ritmikus mozgásokra pedig az ember központi idegrendszere veleszületett módon ráhangolódik. A feszes izomcsoportok finoman oldódnak (s a hangszalag sem más, mint egy rugalmas izomszalag).

Ezekkel a bevezető gondolataimmal szerettem volna érzékeltetni, hogy a lovasterápia lehetőségei a mozgás- és beszédfejlesztés terén miért lehetnek egyedülállóak. Zárszóként leszögezhető, hogy a ló mozgása komplexen stimulálja a neuromotoros, szenzomotoros és pszichomotoros területeket - ezáltal az agyi plaszticitás hatékonyan támogatható, az új mozgásformák könnyen programozhatók.

 

Bejegyzésem összeállításához az alábbi szakirodalmakra támaszkodtam:
Fehérné Kovács Zsuzsa - Sósné Pintye Mária 2010. Játsszunk beszédet! Sanoma, Budapest.
Györgypál Zoltánné (szerk.) 2006. Hippoterápia. Balogunyom, Unicornis Egészségforrás Alapítvány.
Vekerdy Tamás 2012. Szabadságot nekik! In Vasárnapi Hírek. (A letöltés helye: http://www.vasarnapihirek.hu/izles/vekerdy_gyermek_iskola_pszichologus)