Szokatlan gondban vagyok, ami a bemutatkozást illeti: melyikünk is valójában a terapeuta?
Mert én azt  gondolom, hogy az igazi terapeuta Pazar, a lovam, én pedig valójában  csak a segítője vagyok... Illendő hát kedves "kis" kollégámmal együtt  bemutatkoznom.
Pazar (törzskönyvi nevén: Széplak Széltoló)  '97-es születésű, sárga színű, kisbéri félvér (herélt) paci. 2009 nyarán került a  tulajdonomba, ám annakelőtte is igen gondos gazdája volt, így a  körülbelül egyéves terápiás lóvá történő átképzése biztos alapokra  épülhetett. 2010 tavasza óta gondos, féltő, szerető és együttműködő  segítőtársam a gyógypedagógiai és pszichológiai gyógylovagoltatásban,  miközben ügyes ugró- és bátor tereplóként is remek barátom.
Jómagam  nyelvész vagyok és főállásban a Nyíregyházi Főiskolán tanítok. Gyerekkori szenvedélyem a lovaglás, amit még szülővárosomból, Győrből hozok magammal.  Diákéveim alatt többször vettem részt vadászlovaglásokon, később díjugratóversenyeken - ezeknek az időknek kedves emlékeit, néhány  oklevelet és érmet még ma is őrzök. A gondtalan éveknek egy  belgyógyászati betegség vetett véget a húszas éveim elején. Ekkor egy időre teljesen abbahagytam a  lovaglást. Így utólag már tudom, hogy ez nem volt jó döntés, ugyanis végül  a lovak és a lovaglás újrakezdése is hozzájárult a teljes  felépülésemhez. Érdekes egybeesés, hogy akkoriban akadtam rá az  interneten a Magyar Lovasterápia Szövetség honlapján arra a hirdetésre,  amelyben lovasterapeuta-képzésükről tájékoztatták az érdeklődőket.  Innentől pedig nem volt megállás...
Megszállott  lettem. Eltökélt szándékommá vált, hogy megismertessem az emberekkel  azt a csodát, amit saját magam (a saját bőrömön) már megtapasztaltam.  Mindegy, hogy milyen betegségről van szó, legyen az bár egészen más,  mint amilyen a sajátom. A lényeg az eredmény.
Ez  a megszállottságom azóta is tart. Töretlen hittel és őszinte  lelkesedéssel teszem a dolgom. És meg kell mondjam: nagyon élvezem! Miután magyar nyelvészetből (pszicholingvisztikai kutatási területen) megszereztem a doktori fokozatomat, elvégeztem a  diplomára épülő kétéves terapeuta-képzést is, s amint sikeres gyakorlati vizsgát  tettem, bátorkodtam nekikezdeni az önálló praxisnak (2010 őszétől pedig -  az eredményes záróvizsgának köszönhetően - erre már papíron is jogosult  vagyok). Egyéni vállalkozóként, a szabadidőmben próbálok segíteni  mindazoknak, akik örömmel és "játszva" kívánnak meggyógyulni.
Ezt  a blogot azzal a céllal hoztam létre, hogy rögzítsem a terápiás  tapasztalataimat. Ezzel elsősorban a szülőknek kívánok segítséget  nyújtani, hogy jobban értsék, mi történik gyermekükkel a lovasterápiás  foglalkozásokon, melyik feladatnak milyen eredményei várhatók, az egyes  fejlesztések miért úgy épülnek egymásra, ahogy, mik a nehézségek és mik a  sikerek. Reményeim szerint folyamatában ellenőrizhetik majd a fejlődés  menetét, feltehetik kérdéseiket, adhatnak ötleteket, tanácsokat (nekem,  vagy akár egymásnak is). A személyiségi jogok védelme érdekében úgy  tervezem, hogy eseteket mutatok majd be (pl. hiperaktivitás, tanulási  zavar, beszédészlelési és -megértési zavar stb. terápiája címmel), mely  leírásokat egyéni kódszámmal látok el. A kódok természetesen egy-egy  konkrét pácienst fognak fedni, de erről csak az adott szülőnek lesz  tudomása. Bízom benne, hogy az esetleírásokból azok is sokat  tanulhatnak, akik még ezután szeretnék csemetéjüket lovasterápiára hozni  - avagy felnőttként saját magukat...
"E levelet a hegytetőn találtam, 
Hóban feküdt, az erdőhöz közel,
Fákról hullt gyémántporral beszitáltan.
Míg zöld volt, írni rá nem lehetett.
De hogy megbarnult, megkeményedett:
Az írás felcsillámlik rajta,
S tűnődvén, lelkem elsóhajtja:
Kellett a dér, a tél, a hóvihar,
S a zuzmara, a zordfényű palást,
Hogy egy Kéz azt írhassa ránk, amit akar."
Hóban feküdt, az erdőhöz közel,
Fákról hullt gyémántporral beszitáltan.
Míg zöld volt, írni rá nem lehetett.
De hogy megbarnult, megkeményedett:
Az írás felcsillámlik rajta,
S tűnődvén, lelkem elsóhajtja:
Kellett a dér, a tél, a hóvihar,
S a zuzmara, a zordfényű palást,
Hogy egy Kéz azt írhassa ránk, amit akar."
(Reményik Sándor: Egy téli tölgylevélre)
