Kedves Látogatók!
Figyelmükbe ajánlom, hogy felkerült az Oldalak menüpontba egy ismertető a terápiás lovakról - fogadják szeretettel és olvassák érdeklődéssel!
Gyakran hallom, hogy a ló milyen félelmetes állat, hiszen "elöl harap, hátul rúg". Nos, én erre azt szoktam válaszolni: én is. Azaz: teszem mindkettőt, pl. harapok, ha eszem, és biztos vagyok benne, hogy akár rúgnék is az életemért.
Meg kell értenünk, hogy a ló két legfontosabb tulajdonsága a csordaállat és az úgynevezett menekülő állat mivolta. A csordában (azaz manapság a karámban, a legelőn - a többi ló társaságában) kemény hierarchia uralkodik. Amíg ez a sorrendiség kialakul, az alfa-állat megvívja a maga harcát, továbbá később is, ha netán felborulna a rend, a lovak rúgással és harapással küzdenek egymással, továbbá védekeznek, ha kell. Amennyiben külső veszélyt éreznek, ritkán veszik fel a harcot (és semmiképpen nem jellemző rájuk a direkt támadás), inkább elmenekülnek. Tehát: ők sem harapnak és rúgnak indokolatlanul. (Ha mégis megteszik, az ember gondolkodjon el rajta, vajon milyen cselekedetével váltotta ki lovából az adott reakciót...)
Érdemes tisztában lennünk azzal is, hogy a lovak látótere egészen más, mint a miénk. Közvetlenül az orruk előtt és a hátuk mögött holt tér van. Ha ezekből a holt terekből hirtelen mozgást érzékelnek vagy hangot hallanak, megijednek. Ezért kell őket megközelítéskor már messziről megszólítani. A hallásuk bizonyos tekintetben sokkal kifinomultabb, mint az emberé. Bár a mély hangokat nem, de a magas hangokat sokkal jobban hallják nálunk - így fordulhat elő, hogy olykor olyan ingerektől is megijednek, amelyekről nekünk nincs is tudomásunk.
A ma élő lovak természetesen már "civilizált", kb. 6000 éve háziasított példányok - az ősi ösztönök azonban bennük élnek. Hogy lesz ezekből a félős, ijedős paripákból megbízható idegrendszerű, nyugodt, kellemes tanító? Erről olvashatnak némi ízelítőt az említett oldalon.