Szünet után...

:-))) Ezt az érzést nem lehet szavakba önteni!!! :-))) Csordultig van a lelkem örömmel, de hogy miért is, no, azért igyekszem körbemagyarázni:

Bizony, az autizmus-spektrumzavar egyik vezető tünete a kommunikáció kibontakoztatásának nehézsége. Az autisták egy része egyáltalán nem is beszél. A szóban forgó kis páciensemmel is hasonló a helyzet ezen a téren - bár róla tudjuk, hogy birtokolja a nyelvet, csak egyszerűen nem akarja azt nekünk megmutatni... (Néha egyébként az az érzésem, hogy inkább az elektív mutizmushoz áll közelebb - a szüleitől kapott információim alapján.) Nos, hát egyszer már volt egy hatalmas élményem vele kapcsolatban, amikor a "Lépés, Pazar!" vezényszóból a kezdő hangokat kiejtette. Azóta eltelt több, mint egy hónap, amíg sajnos nem tudtak jönni, mert a Pazar háta megsérült, így kényszerpihenőn volt szegény. A mai lovaglás tehát ilyen előzményekkel a hatodik találkozásunk volt. Arra gondoltam, körbesétálunk a tanyán, megnézzük, milyen állatok laknak még arrafelé. Egy zsákban ezeknek a plüss-változatait cipeltük magunkkal. Elsőként a libáknál-kacsáknál álltunk meg. Arra kértem a kisfiút, keressen ki a zsákból olyan állatot, amilyet itt is lát. Amikor megtalálta, mondtam neki, hogy ez a liba - és a liba azt mondja, hogy "gá-gá". Csak egyszer kértem, hogy mondja ő is - éééééééés: mondta!!!!!!!! Csupa mosollyal az arcán! :-)))))))) Mire én természetesen éppen csak nem kezdtem el tűztáncot járni örömömben - ami aztán ragadós volt, mert ő is tovább örült annak, hogy én örülök... Ez csak így működik! :-) És a sikerélmény-áradat folytatódott. Továbbmentünk a tehenekhez. Mondtuk, hogy "búúú" - igen, mondtuk, ugyanis ő is ismételt! :-)))

A beszédkezdeményeken kívül is büszke vagyok a kicsire. Azért, mert egy autistától egyáltalán nem várható el, hogy együttműködjön velem és manipuláljon különböző eszközökkel, ez a kisfiú pedig mindezt remekül megteszi. Leápolja a Pazart a három eszközzel, amit már ismer (vakaró, kefe, fésű), továbbá megsimogatja, ha kérem, és a "Lépés, Pazar!" vezényszóból ma is kimondott egy annyit, hogy "lé Pa" - körülbelül.

Hát, jó, írok valami kevésbé eredményeset is, hogy ne legyen ilyen csöpögős ez a bejegyzés ;-) A voltizsálás vele nehezebben megy, igen, nehéz rávenni, hogy emeld a lábad, tedd ide, fordulj így-úgy... Szóval persze, hogy van min dolgozni, de hát nem megéri??? :-)))

Szünet után...

Hiperaktivitás ide vagy oda, ha már nagyon vágyunk lovagolni, és nagyon szeretjük a Pazart, akkor képesek vagyunk még arra is, hogy fegyelmezettek és együttműködőek legyünk! :-))) Ez a mai foglalkozás eredménye. Hihetetlen az a szeretetmennyiség, ami ebből a kislányból árad. A lovat is úgy öleli... (látni kellene azt a pici kislányt, ahogy átöleli a ló lábát - annyit ér el belőle, hááát...), és a végén az én ölembe is úgy odakucorodott, ölelt (és már nem akart megfojtani!:), nyugodt volt és nem viháncolt. Büszke vagyok rá! És a leginkább arra, hogy jó egy hónapnyi kihagyás után, mivel nagyon vágyott rá, újra ügettünk egy picit, és most először képes volt arra, hogy ne kacarásszon közben, hanem tartsa csukva a száját. Hihetetlenül koncentrált. Nagyon büszke vagyok rá! :-)

Szünet után...

A szerencsétlen, kb. egy hónapnyi kényszerszünetünk után már a kis három-négyéves mazsolák is alig várták, hogy újra láthassák a Pazart. Az autizmus-spektrumzavar egy érdekes állapot, nem véletlenül spektrumzavar - széles skálán mozognak a tünetei. Gyereke/embere válogatja. A szóban forgó kisfiú például tud beszélni, méghozzá nagyon szép kiejtéssel, de nem adekvátak a megnyilvánulásai. Csak azt mondja, ami az eszébe jut, és csak akkor, amikor ő azt úgy gondolja. Elég nehéz a fejlesztésük, mivel alapvetően úgy tűnik, hogy a nyelvi ismereteik a konkrét világban megtapasztalt dolgoktól teljesen külön funkcionálnak, mintha az egész mentális lexikonuk a való világtól teljesen külön életet élne. No, de mire nem jó néhány hétnyi kimaradás a lovaglásból, ahová nagyon vágyunk vissza? Például ez a kisfiú remekül megtanulta a nevemet és bőszen mondogatta is nekem, hogy így "Vera néni", meg úgy. :-) Ezen kívül a mai foglalkozás kiemelkedő része pedig az a feladat volt, amikor körbesétáltunk a tanyán, hogy megismerkedjünk az ott élő állatokkal. Ezen a ponton jelzem, hogy a jelenlegi eredmény - gondolom - a szülőknek köszönhető, akik tanítgathatták már csemetéjüket ilyesmire, hogy a boci azt mondja: "bú", a liba meg azt, hogy "gá-gá" stb. Először is: a kis páciensem ránézésre kapásból végigsorolta, milyen állatokat lát az udvaron, és többnyire azt is tudta, melyik milyen hangot ad. Ebben a feladatban nagyon együttműködő volt, és ezt egy fontos eredménynek tartom. S talán visszajelzés a szülőknek is: ha valóban az ő munkájuk eredménye (mert kié másé lenne), és esetleg magukban még bizonytalanok lennének abban, hogy ha otthon el is mutogatják az állatkákat pl. egy mesekönyvben, vajon a gyermekük számára ez valódi ismeretként rögzül-e, hát akkor jelzem nekik: igen! Ez sikerült! Ez most egy nagyon nagy előrelépés, szép eredmény! :-)

Szünet után...

Körülbelül 1 hónapnyi kényszerszüneten vagyunk túl. No, nem a gyerekek miatt, hanem szegény Pazar állapotából kifolyólag... De szerencsére már meggyógyult, és az e hét végi lovaglások bizonyítják, hogy nem felejtette el a tudományát! :-) Ő sem, meg a gyerekek sem. Bár vannak, akik az újra-találkozás örömére annyit beszéltek, hogy be nem állt a szájuk :-), de ezt most betudtuk az örömüknek és hagytam őket kibontakozni. És hát igen, kérem: van, aki lehet, hogy tanulási nehézségekkel (zavarokkal) küzd, de úgy üget a Pazarral, olyan szép testtartással és olyan egyensúlyban, mint aki lóra termett! Nagyon büszke vagyok a kisiskolásomra! :-)