Gyógypedagógiai és pszichológiai szempontú lovasterápia Pazar nevű lovam segítségével. Az indikációkról és az esetleges kontraindikációkról az Oldalak menüpontban olvashatnak.

2011. július 3., vasárnap

Dadogásterápia - lovon

Nos, ennek a bejegyzésnek jobb címet nem is találhatnék! A 6. foglalkozáson megvalósult az, amire eddig csak hipotéziseket állítottam fel: a foglalkozás végére (30 perc után) a teljes dadogásmentesség a spontán beszédben! :-)))

Leírom, hogyan történt. Légzőgyakorlatokkal, majd némi tornázással, voltizsgyakorlatokkal kezdtük a foglalkozást. Ezután ellenőrző kérdéseket tettem fel az Óz, a csodák csodája 1. fejezetéből, mellyel a múlt héten ismerkedtünk meg. Nagyon jól emlékezett a történetre, tulajdonképpen magától elmesélte az egészet, ám eközben szó szerint "folyékonyan dadogott". Nyilván a spontán beszédprodukció a legnagyobb kihívás, tudjuk jól, hogy ezekben a beszédhelyzetekben várható a legsúlyosabb fokú dadogás. Klónusok most nem, ugyanakkor súlyos tónusok voltak jellemzőek a kisfiú beszédében. Miután (türelemmel!) meghallgattam, eléraktam egy félig kész rajzot a mese 2. fejezetéből. Egy romos házikó, mely alól kikandikál két láb, egy pár piros cipellővel. És szépen elmeséltem neki a történet folytatását, amint Dorothy háza ráesett a gonosz keleti boszorkányra és így kipurcantotta a banyát, akinek ezzel a kislány megörökölhette a varázserővel bíró piros cipellőit. Kis páciensem lépő lovon szépen lerajzolta nekem a tájat, Óz országát, ahová Dorothyt a ciklon repítette. Nagyon szép, színes rajz lett belőle. Lassan a foglalkozás végére értünk. Ekkor megismételtük a légzőgyakorlatokat, majd megkértem, foglalja össze, mit tudunk eddig a történetből. Iszonyúan sajnálom, hogy nem készítettem róla valamilyen úton-módon hangfelvételt... Több mondaton keresztül, folyamatosan, dadogás nélkül mondta el a saját szavaival a mesét!!! Ez az!!! Ez volt a cél: a ritmikus mozgásimpulzusok jótékony, harmonizáló hatása a beszéd folyamatosságának zavaraira! :-)))

Érzelemfelismerés és -kifejezés - autizmussal...

Ezt a bejegyzést kezdhetném azzal a mondással, hogy "Ha én ezt a klubban elmesélem..." :-))) Lényegében magam sem hinném el a ma történteket, ha nem tapasztalom. A mai foglalkozás célkitűzéseként valójában lehetetlenre vállalkoztam, amikor a fejlesztési tervembe ezt írtam: Az érzelmek felismerésének és kifejezésének fejlesztése (stb.). A mellérendelt diagnózis: atípusos autizmus. No, akkor leírom, mi lett belőle:

Embereket (konkrétan gyerekeket) ábrázoló képekkel kezdtem, akik mimikájukkal és gesztusaikkal az ún. alapérzelmeinket tükrözték. Kezébe adtam a kisfiúnak az első képet egy nevető kislányról, aki virágcsokrot tart a kezében. 
- Mit csinál ez a kislány?
- Virágot szed.
- És még mit csinál? Nézd meg az arcát!
- Nevet!
(...) A folytatásban: Utánozta az arcával a nevetést és a morcoskodást (igggen, rendesen összeráncolt szemöldökkel!). S azért azt még hadd tegyem hozzá azok kedvéért, akik az előzményeket (még) nem olvasták: ez a kisfiú elvileg teljesen inadekvátan beszél...

Ezek után újabb verset tanultunk, íme:
"Mit csinál a kis kezem? Simogat, kedvesen. Ütöget, mérgesen. Csiklandoz, viccesen. Mit csinál a kis kezem? Te is tudod, mondd velem!"
Hadd ne mondjam... Mondta, mutatta, csiklandoztuk egymást és nevette... :-)))

Most már nemcsak elindítani, hanem megállítani is tudja a Pazart (vezényszóval). Mindezt még megfejeltük az "érzelemlabdák" dobálásával - a kis színes labdáimon is felismerte az általam felpingált érzelmeket, ráadásul olyan ügyesen labdázik a ló hátáról... No comment! :-)))

Mozgásfejlesztés

Ebben a fejezetben a mozgásfejlesztés lehetőségeiről fogok időközönként írni. Megfigyeléseimhez segítséget nyújt egy 4 éves kisfiú, akit infantilis cerebralparesis-szel diagnosztizáltak. Anamnéziséből a magam részéről többet nem emelnék ki - egyrészt a rengeteg, egymásnak olykor súlyosan ellentmondó diagnózis miatt, másrészt a magam szakavatatlansága folytán. Hivatalosan nem foglalkozom (és nem foglalkozhatom) mozgássérültek lovasterápiájával, ezzel a kisfiúval - szülői beleegyezés alapján - egyéb körülmények miatt (és orvosi javaslatra, továbbá orvosi beleegyezéssel) tettem kivételt.

A lovasterápia mozgásfejlesztésre gyakorolt hatékonyságáról néhány alapvető ismeretet szeretnék csak megosztani. A legfontosabb hatótényező, hogy a lépésben járó ló pontosan olyan impulzusokat, s ezen keresztül olyan érzéseket közvetít a rajta ülő páciensnek, mintha ő maga járna a saját két (egészséges) lábán (csakhogy: ez nem igényel tőle aktív erőfeszítést, majdnem azt mondhatnánk, hogy passzívan mozgatja át valamennyi izomcsoportját). A ló hátsó lábaiból kiinduló mozgásimpulzusok áttevődnek a rajta ülő páciens medencéjére, majd továbbhaladnak a gerincen, egészen a nyakszirtig, s ingerlik a magasabb szintű agykérgi központokat is. Ezek a mozgásimpulzusok egyensúlyi és tartási reakciókat váltanak ki. "A proprioceptív és szenzomotoros hatások segítik a felegyenesedést, a helyes tónus kialakulását, és lehetővé válik az optimális mozgásminták kiépítése (vö. Györgypál Zoltánné 2006. Hippoterápia. Unicornis Egészségforrás Alapítvány, Balogunyom)". A ló ebből a szempontból tehát "terápiás médiumként" működik közre a foglalkozásokon.

A saját esetem kapcsán elsődleges célkitűzésem ennél a kisfiúnál a spasztikus izomzat oldása, a gerincoszlop-környéki izmok erősítése, valamint az egyensúly és a mozgáskoordináció fejlesztése volna. A foglalkozások azért nem nyeregben, hanem szivacs és voltizsheveder segítségével történnek, hogy minél közvetlenebbül tudjon érintkezni a páciens teste a ló testével, mozgás a mozgással, izomcsoport az izomcsoporttal. A lovasterápiától (el)várható, hogy a szükséges helyeken erősít, másutt azonban ellazít - s mindez a páciens tudtán kívül, spontán módon történik, azaz: a ló tudja a dolgát :-). 

Három foglalkozáson vagyunk túl ezzel a kisfiúval. Mára nagy örömmel írhatom, hogy a legelső találkozásunkhoz képest, amikor még görcsösen kapaszkodott a voltizshevederbe, ma már két elengedett kézzel ült lépésben a lovon, sőt, elkezdtük a voltizsgyakorlatok tanulását is, és már háttal ülésben is léptünk! :-) Hétről hétre lehet érezni, hogy sokat oldódik: pszichésen is (a lovas közeget és a velem való kapcsolatát tekintve), s ezzel párhuzamosan látszik, hogy mozgásában is. S mivel nagyon értelmes kisgyerek, érdeklődő és kommunikatív, bízom benne, hogy ő is sokat fog fejlődni a Pazar hátán! 

2011. július 1., péntek

Összhang

A múltkorokban csoportfoglalkozást tartottam felnőtt kollégáknak, akik valamilyen (ám nem lovasterápiás) segítő szakmában dolgoznak. Visszajelzéseik alapján "Pazar" élményben volt részük. :-) Nekem is. Köszönettel tartozom a sok klassz fotóért, melyeket egyikük-másikuk szorgalmas kattintgatásai nyomán hihetetlen élmény visszanézni. Rájuk való tekintettel róluk nem közlök többet, a Pazar és a saját kapcsolatom e fotók általi tükröződéséből viszont örömmel osztok meg néhány képet a kíváncsiskodókkal. :-) Elmondhatatlan érzés, hogy két közös év után így összeértünk, s főleg, hogy mennyire érti a Pazar a terápiás munkát, milyen segítőkészen és okosan együttműködik velem... Nos, ezek az "összhangjaink":