Nos, ennek a bejegyzésnek jobb címet nem is találhatnék! A 6. foglalkozáson megvalósult az, amire eddig csak hipotéziseket állítottam fel: a foglalkozás végére (30 perc után) a teljes dadogásmentesség a spontán beszédben! :-)))
Leírom, hogyan történt. Légzőgyakorlatokkal, majd némi tornázással, voltizsgyakorlatokkal kezdtük a foglalkozást. Ezután ellenőrző kérdéseket tettem fel az Óz, a csodák csodája 1. fejezetéből, mellyel a múlt héten ismerkedtünk meg. Nagyon jól emlékezett a történetre, tulajdonképpen magától elmesélte az egészet, ám eközben szó szerint "folyékonyan dadogott". Nyilván a spontán beszédprodukció a legnagyobb kihívás, tudjuk jól, hogy ezekben a beszédhelyzetekben várható a legsúlyosabb fokú dadogás. Klónusok most nem, ugyanakkor súlyos tónusok voltak jellemzőek a kisfiú beszédében. Miután (türelemmel!) meghallgattam, eléraktam egy félig kész rajzot a mese 2. fejezetéből. Egy romos házikó, mely alól kikandikál két láb, egy pár piros cipellővel. És szépen elmeséltem neki a történet folytatását, amint Dorothy háza ráesett a gonosz keleti boszorkányra és így kipurcantotta a banyát, akinek ezzel a kislány megörökölhette a varázserővel bíró piros cipellőit. Kis páciensem lépő lovon szépen lerajzolta nekem a tájat, Óz országát, ahová Dorothyt a ciklon repítette. Nagyon szép, színes rajz lett belőle. Lassan a foglalkozás végére értünk. Ekkor megismételtük a légzőgyakorlatokat, majd megkértem, foglalja össze, mit tudunk eddig a történetből. Iszonyúan sajnálom, hogy nem készítettem róla valamilyen úton-módon hangfelvételt... Több mondaton keresztül, folyamatosan, dadogás nélkül mondta el a saját szavaival a mesét!!! Ez az!!! Ez volt a cél: a ritmikus mozgásimpulzusok jótékony, harmonizáló hatása a beszéd folyamatosságának zavaraira! :-)))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése