Úgy két hónap kellett, de most már mindenképpen beindult valami! :-) A második hónaptól kezdve hétről hétre egyértelműen látszik a fokozatos kibontakozás. Ehhez a feloldódáshoz, a velem való bizalmi kapcsolat kiépítéséhez és a kommunikációs gátak lebontásához különféle "csalikat" vetettem be - ezek hozadékairól szeretnék néhány információval szolgálni (elsősorban a kislány szüleinek).
Egyrészt igyekszem kihasználni a lószeretetét, a lóval való foglalkozás motivációs erejét. Emiatt eleinte annyi beszédprodukcióra próbáltam rávenni, hogy miközben ápolja a lovat, mondja is el, hogy melyik eszközt hogy hívják, hogyan kell használni; majd megtanultuk a lószíneket és a lovak viselkedési mintázatait. Ezekhez egyelőre még egy-egy szavas megnyilvánulások is elegendőek voltak. Ügyesen ment neki a szóasszociációs játék is (ilyet időről időre szoktam csinálni, pszichoanalitikus célzattal, és általában értékes információkat nyerek belőle). Ezután továbbléptünk. Az egyik alkalommal elkezdtem mesélni egy bolondos történetet, és arra kértem, ha valami oda nem illő badarságot hall, akkor szóljon közbe, hogy "lárifári"! Ezalatt végre sokat mosolygott és ügyesen lárifárizott! :-) Legközelebb olyat játszottunk, hogy ha találna egy pénzzel teli ládikót, mit vásárolna belőle - s most én nevettem magamban, amint összeválogatta a legfontosabb lovas felszereléseket. :-) Legutóbb pedig mesefeldolgozásba kezdtünk. Ez hozta meg az igazi áttörést. Amikor felszereltem a kapaszkodók elé a kis rajztáblát és felcsatoltam egy zsák színes ceruzát, végeláthatatlan lett a vigyorgás és a jókedv! :-) Jól bele is merült a rajzolásba, válogatta a színeket, kidolgozta a képet - megelevenedett a rajzlapon a mese a kis Oktondi teknősbékáról, aki nem szerette a hátán hordani a teknőjét, és mindenáron meg akart tőle szabadulni, mígnem az erdő tündére megérttette vele, mire is jók a nemszeretem-dolgok az életben. A rajzolás meg a mese mintha valami gombot nyomott volna meg rajta. Amikor elhúzott egy őrült autós mellettünk az úton, hirtelen spontán módon, hangosan mondott is valamit (amire sajnos már szó szerint nem emlékszem, de az volt a lényege, hogy azannyát, de gyorsan ment el ez az idióta:-)).
A legutóbbi foglalkozáson már közösen, hangosan és mosolyogva verseltünk, kiszámolósdival döntöttük el, ki határozza meg a lovastorna-gyakorlatot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése