Kapott diagnózis, saját állapotfelmérés, célkitűzés

A páciens: 7 éves kisfiú
A diagnózis: F9850 Dadogás (psallismus, ischophonia)
                    R4780 Egyéb és nem meghatározott beszédzavarok
                    F82H0 A motoros funkció specifikus fejlődési rendellenességei
                    Enyhe generalizált hypotonia, dysdiadochokinezis
                    SNI

A nyelvi és beszédzavarokról már írtam az egyik bejegyzésemben. Az a tanulmány lényegében a lovasterápiás szakdolgozatomnak egy részlete, amely azonban csak egy kiválasztott területet, a traumás és/vagy baleseti agysérülésekkel összefüggő nyelvi, illetőleg beszédzavarok lovasterápiás megközelítésének lehetőségeit tárgyalja.

Néhány hete elkezdtem foglalkozni egy 7 éves, súlyos tonoklónusos dadogással diagnosztizált kisfiúval. Ebben a bejegyzésben tehát egyrészt konkrétan a dadogásról, mint az egyik leggyakoribb és legsúlyosabb beszédzavarról és a lovasterápiás összefüggésekről, illetőleg ennek a kisgyereknek a fejlesztéséről fogok írni. Lassan 4 éve, hogy logopédus foglalkozik vele, azóta a szülei elmondása szerint igen sokat javult a beszéde. Anamnéziséből kiemelendő, hogy beszédfejlődése megkésett ütemű volt (sokáig nonverbálisan kommunikált, nem rágott), dadogása 4 éves kora körül kezdődött. Problémája eredetét tekintve felmerülnek genetikai tényezők (anyai nagyapja is dadog), illetve enyhe organikus neurológiai eltérések.

A legfrissebb gyógypedagógiai szakvélemény szerint a kisfiú szorongó, súlyos kommunikációs nehézségeit tic-szerű sztereotip mozgások kísérik, együttmozgások jelentkeznek az arcon is. A túlmozgások jelenlétére a korábbi neurológiai szakvélemények is hivatkoznak. Én harmadik alkalommal találkoztam vele. Eddigi foglalkozásainkon (lovon ülve) ezeket az együttmozgásokat nem lehetett felfedezni. Felmerül a kérdés, mennyiben tulajdonítható ez a lovon való ülés reflexgátló hatásának, illetőleg a ló ritmikus mozgásimpulzusai által közvetített izomfeszültség-oldó, nyugtató, relaxáló helyzetnek. Ezekre az összefüggésekre alapozzuk ugyanis a lovasterápia alkalmazását a dadogás kiegészítő terápiájaként. Örömmel tapasztaltam továbbá, hogy viszonylag hamar, nagyon jó kapcsolatunk alakult ki ezzel a kisfiúval, általában élénken és jó kedvvel kommunikál, így látván nem nevezném szorongónak. Megfigyelhettem azonban, hogy amikor nagyobb beszédkedvvel érkezik a foglalkozásra, kevésbé dadog (vagy szinte alig), míg a kevesebb beszédkedv erősebben kihozza a dadogását.

Legfontosabb célkitűzésem mindenképpen a ló mozgásának felhasználásával történő szenzoros integrációs mozgásfejlesztés, az izomtónus szabályozása (lazítás, relaxáció), a légzés fejlesztése, a beszédzavarok ló-facilitált pszichoterápiás megközelítése, kezelése.