Az autizmus-spektrumzavar diagnózis meglehetősen feladja nekem a leckét. Egyrészt azért, mert a tünetei igen széles skálán mozognak. Éppen ebből kifolyólag mondhatom, hogy létezik ugyan jó néhány pedagógiai módszer az autizmussal diagnosztizált gyerekek nevelésével, tanításával kapcsolatban, ugyanakkor egyik sem teljes, egyik sem tökéletes, s nem egységes... Na, de ez még nem a legfőbb problémám, hiszen a módszerek közül legalább válogathatok, választhatok az adott páciens igényeihez mérten. Ámbár pontosítok: a "nagykönyvben" leírt alap-tünetekhez mérten... Merthogy: mi a helyzet akkor, amikor olyan esettel találkozunk, amely egyetlen szép elmélethez sem igazítható?
Ez a kisfiú annyira nem tipikus autista... Ugyanakkor olykor vannak tényleg tipikus tünetei... Alapvetően egy nagyon értelmes, okos kisgyerek, mosolygós, érzelemkifejező, érintést elviselő (sőt, kereső), megölelhető, szerethető és szerető, továbbá szeretni tudó... Van szemkontaktusa is. Csak épp: nem beszél... Meg néha sztereotíp mozgásokat produkál a kezével - hát, őszintén szólva néha belegondolok, hogy ennyit még én is elkövetek, szerintem... Olykor azt gondolom, inkább csak mutista. Elektív mutista. Otthon, a szüleinek néha megszólal, teljes, egész, adekvát mondat formájában. De csak ennyi. Kérésre semmit. Esetleg értelmetlenül gagyog, vagy dúdol. Miközben persze mindent ért. (Igen, ez meg a tipikus megkésett beszédfejlődés...) És hát elvileg ugye beszélni is tud...
Ma voltak nálam 11. alkalommal terápián. Egy bizonyos szempontból mérföldkő lehet ez a foglalkozás: most fordult elő először, hogy pusztán a kép alapján utánozta a voltizsgyakorlatokat. Egyedül, önállóan, verbális és taktilis rásegítés nélkül. Végre! :-) Egyébként az utánzással is nehézségeink vannak (ez ismét autizmus-spektrum...).
Ami viszont hihetetlen: senki nem tanította neki a számokat és a betűket, a szülei mégis azt vették észre, hogy ismeri őket. Először a számokkal volt ez így - erre a képességére már én magam is építettem egyes foglalkozásokon, illetőleg így tettem ezt a mai alkalommal is, de már írott szavakkal kombinálva. Hát, én nem tudom, hogyan, de a gyermek: olvas. Ennyi. Ha nem látom, tapasztalom, én sem hiszem el. Megmutatja, hogy hol van az a szó, hogy "három", vagy "hat", stb. Direkt nem adtam oda neki először a számjegyeket, csak leírt szavakat látott maga előtt egy táblázatban. Legközelebb talán egy komplett verset viszek :-)
Tehát: valahogy továbbra is hitetlen hívő vagyok, vagy hívő hitetlen... Nem biztos, hogy a magát neuro-tipikusnak nevezett ember a "normális"... (Ehhez szívesen veszem a kommenteket!!!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése