A saját tapasztalataimhoz viszonyítva ez a kisfiú, akit a nyáron atípusos autizmussal diagnosztizáltak, a kezdeti tendenciához képest (ami számomra néhány foglalkozáson keresztül az autizmus tüneteinek erősödését mutatta) most azt kell mondjam, rendkívül sokat fejlődött. Ezt viszont, le kell szögeznem, hogy (bármennyire is jólesne vele büszkélkedni) az ő esetében nem a lovasterápiának tudhatjuk be, hiszen kevésszer járt még nálam, továbbá az utóbbi egy-két hónapban kényszerszünetet is kellett tartanom. A lovasterápiás kezdetekhez képest mind a beszédben, mind az utánzásban, mind az együttműködésben jelentős előrelépést mutat.
Bizonyos jelekből persze azért bízom benne, hogy az örvendetes állapotának előidézésében a lovas fejlesztéseknek is van némi szerepe. Azt veszem észre, hogy bár még mindig igen sokat echolál, mégis, mintha kezdenének nála ezek a klisék egyre inkább helyzethez kötöttebbé válni. Ezen a foglalkozáson pl. rengetegszer mondogatta a Pazar nevét, hogy lovacska, lépés, anya enged... Talán várta már ő is a lovaglást, bizonyára beszélgettek róla otthon - én úgy hiszem, valami olyasmit próbált tudatni, hogy ő ennek nagyon örül, hogy itt lehet, és tudja ám, hogy a Pazarnak azt kell mondani, hogy "lépés"... :-) Az eszközhasználatot tekintve sokkal-sokkal ügyesebben manipulált a vakaróval és a kefével, mint ezeddig bármikor! Egyedül a fésűvel nem akart jóban lenni... A lovaglás vége felé még azt is mondogatta, hogy "még, még" - miután jeleztem, hogy lassan befejezzük. Ez persze lehet az általam elhangzottak közül kiragadott "még", és egyszerű véletlen, de talán jelenthet olyat is, hogy "maradjunk még" - most ugyanis nem akart annyira mindenáron lemászni, mint ahogy ezt máskor gyakran jelzi 20-25 perc után...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése