A cím nem arra kíván utalni, mennyire bánok kesztyűs kézzel a gyerekekkel :-), sokkal inkább arra a nagyszerű eredményre, hogy az egyik autista picúrkámra sikerült a szülőknek feladni a kesztyűt (5 ujjasat ám, nincs apelláta:-)), így ebben az újra ránkmosolygó, jégcsapokkal sűrűn díszített zimankóban is tudtak jönni terápiára.
Ennek annál is inkább örülhetünk, mert nagyon szép foglalkozás lett belőle. A múltkori képkártyákat használtam most is a voltizsgyakorlatok elvégeztetéséhez. Úgy önmagában a kép alapján nem kezdi még a mozgást, de elég egyszeri vagy kétszeri verbális utasítás, esetleg rámutatás (azt a lábad tegyed ide...), és gyönyörűen mennek a gyakorlatok (egyelőre a malom részei). Ezen kívül pedig a mostani újdonság: utánoz!!!!!!!!!!!! :-)))))))))) Végre. Kartartások utánzását kértem, először megállított lovon, majd lépésben is. Nem sokat, nem bonyolultat, de nagyon ügyesen csinálta.
Most egy kicsit a beszédtevékenységben érzek megtorpanást. Szépen megsimogatja ugyan a Pazart minden egyes induláskor (legalábbis most igen szorgalmasan tette ezt), viszont a "Lépés, Pazar!" vezényszót már rég nem hallottam tőle. Aztán egyszer csak elkezdtem kapisgálni valamit: ha többes számban adom az utasítást (ilyenformán, hogy "... és mondjuk neki, hogy lépés Pazar!"), akkor nem mondja, viszont, amikor átváltottam a második személyű felszólításra ("Mondjad te is!"), akkor már valamit motyorgott belőle. Hát: így tanul a tanár a tanítványától! ;-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése