1.
Bevezetés
Az autizmus-spektrumzavar definíciója a mai
napig nem egyértelmű, tünetei széleskörűek és változatosak. A kommunikációs
képességek és készségek minőségbeli károsodása azonban valamennyi autistánál
megfigyelhető. Fontos paramétere továbbá, hogy – mint pervazív fejlődési zavar
– az autizmus végleges állapot, nem gyógyítható, viszont (különböző
eredményességgel) javítható.
Az alábbi tanulmány azt a kérdést járja
körül, mit jelent a nyelvhasználati képességek minőségbeli károsodása az
autizmus-spektrumzavarral élők esetében: mitől mások ők, mint a neurotipikus, a
megkésett beszédfejlődésű vagy az értelmi fogyatékkal élő emberek; hogyan
dolgozza fel az agyuk a beszélt nyelvi információkat.
A tudományos-elméleti ismereteket egy
esettanulmánnyal támasztjuk alá. Egy atípusos autizmus (autism atypical)
diagnózist kapott kisfiú kiegészítő terápiás megsegítésének speciális
módszertanáról, az alkalmazott módszerek eredményességének tapasztalatairól számolunk
be.
2.
Tipikus és atipikus nyelvhasználat
Az egészséges ember nyelvhasználati
képessége tulajdonképpen részképesség. Ez azt jelenti, hogy részben velünk
születik egyfajta „biológiai képlet”, amely lehetővé teszi, hogy hangos nyelvi
kommunikációra legyünk alkalmasak. Ez a belénk kódolt genetikai program azonban
magától még egészséges organikus feltételek mellett sem tudna működésbe lépni –
megfelelő környezeti (nyelvi) ingereknek kell érniük bennünket a
kibontakozásához. Amennyiben ezek a feltételek az élet első 6-7 évében
rendelkezésünkre állnak, akadálytalanul megtanulhatunk beszélni. Miután azonban
lezárul az ún. „első biológiai sorompó”, s a gyermek csak később, 12-13 éves
koráig részesül a kívánt nyelvi környezeti ingerek támogatásában, számolnunk
kell a korlátozott, sérült nyelvhasználati következményekkel. A „második
biológiai sorompó” lezártát követően valószínűleg már részlegesen sem jöhet
szóba sikeres nyelvelsajátítás (Gósy 2005).
A mai modern műszeres vizsgálatoknak
köszönhetően egy ideje már nemcsak a nyelvelsajátítás folyamatáról vannak elképzeléseink,
hanem a jelen idejű nyelvhasználat mechanizmusairól is egyre több objektív
ismerettel rendelkezünk. Igazolást nyert például, hogy az ún. nyelvi központok
az emberek többségénél a bal agyféltekében találhatóak. A merev lokalizációs
felfogást azonban már meghaladtuk: világossá vált, hogy a nevezett régiók nem
jól körülírt, kizárólagos centrumok, hanem egy komplex hálózatrendszernek a
részei (és ezen belül töltenek be vezető szerepet bizonyos nyelvi funkciókban).
Ennélfogva tehát nem feltétlenül állja meg a helyét az a – mára már a
közgondolkodásban is elterjedt – nézet, miszerint a bal agyféltekénk a
„nyelvi/beszélő”, jobb agyféltekénk pedig a „nem nyelvi” félteke. Valójában
mindkét agyfélteke részt vesz a nyelvi és beszédfolyamatok szervezésében. A
kettő közötti összeköttetést a kérgestest (corpus callosum) biztosítja. Míg a
hallott közlésegységek szó szerinti feldolgozását a bal agyféltekei központok
végzik, addig a mondottak érzelmi tartalmának (stilisztikai többleteinek) a
felismeréséhez például már a jobb agyféltekénk együttműködése is szükséges
(Lukács – Pléh 2003).
Amikor a fentiekben vázolt rendszerbe hiba
csúszik, nyelvi, illetőleg beszédzavarok keletkeznek. A nyelvi zavarok mindig
valamilyen agyi, idegrendszeri károsodás következményei, melyek szükségszerűen
beszédzavarokban nyilvánulnak meg. A beszédzavarok viszont nyelvi zavar nélkül
is létrejöhetnek, hosszas fennállás esetén pedig visszahatást gyakorolhatnak a
nyelvi rendszerre (Gósy 2005). Vajon az autizmus-spektrumzavar a maga
jellegzetes kommunikációs vetületeivel hol helyezkedik el, hol és hogyan érinti
az eddigiekben vázolt rendszereket?
3.
Az autizmus-spektrumzavar nyelvhasználati
vonatkozásai
Az autizmus-spektrumzavar összetett
viselkedési és kommunikációs zavar, melynek hátterében valamilyen (eddigi
ismereteink szerint pontosan még nem meghatározott) idegrendszeri károsodás
feltételezhető. Pervazív fejlődési zavar, amely tisztázatlan hátteréből
kifolyólag manapság még nem gyógyítható (Illyés 2000; Peeters 2007). Tünetei
széles spektrumon helyezkednek el és igen változatosak lehetnek. A diagnózis
felállításakor három terület érintettségét veszik figyelembe: a szociális
interakciók, a nyelvhasználat és a képzelet fejlődésének károsodását.
Az autisták nyelvhasználati
problémái önmagukban is sokfélék. Egyesek sohasem tanulnak meg beszélni
(esetleg érzelmi kitörésekkel helyettesítik a kommunikációt). Mások általában
megkésett beszédindulást mutatnak. Gyakori jelenség náluk a monoton beszéd, az
echolália. Ugyanakkor akadnak jó beszédkészségű autisták is (l. pl.
Asperger-szindróma), akiknek az élet más területein adódnak jellegzetes
(autizmus-specifikus) nehézségeik.
Fontos leszögeznünk, hogy az
autizmussal élők nyelvhasználati problémái nem (vagy nem feltétlenül) értelmi
fogyatékossággal vannak összefüggésben. Az autisták problémái eltérnek a
beszédkésésben szenvedő vagy siket gyermekek jellegzetes problémáitól is. Az ő
nyelvi képességük nem hiányzik, hanem sérült, s ennek következtében az agyuk
másképp dolgozza fel a beszélt nyelvi információkat. A világ (és a világ nyelvi
leképezése) számukra alapvetően kaotikus. Elsősorban a megértéssel és az
értelmezéssel vannak problémáik. Érzékelésük és észlelésük ép, azonban
megértésük "betű szerinti" (hiszen az észlelt dolgokhoz történő
jelentés-hozzáadáshoz már fantáziára lenne szükség, az ő képzeletük fejlődése
azonban károsodott).
Az autizmus-spektrumzavar egyik
jellegzetes kommunikációs tünete az ún. echolália. Az echolália a szavak szó
szerinti, azonnali vagy késleltetett ismétlésére utaló kifejezés (Győri 2003).
Egyes kutatások szerint (Peeters 2007) az echolália mögött sokszor valódi
kommunikációs szándék húzódik meg, az autisták nagyon is megpróbálnak részt
venni a beszélgetésekben, csak éppen a rendelkezésükre álló korlátozott
eszközök segítségével. Ők ugyanis az agyuk jobb féltekéjében végbemenő
folyamatokkal manipulálnak (ezeket használjuk egyébként mindannyian, amikor pl.
fejből énekelünk dalokat: a jelentést nem elemezzük, hanem eléggé felszínesen
kezeljük...). Egy szó kreatív használatához azonban a bal agyféltekei
működéseket is igénybe kellene venni, ahol a szavak jelentésének a feldolgozása
is megtörténik. Úgy tűnik, erre – a két agyfélteke nyelvi hálózatrendszerének
összehangolására – az autisták már nem képesek. Sok autista egyszerűen nem
tudja, nem érti, hogy a beszéd mire való...
Rendkívül fontos terápiás cél lehet
tehát: rámutatni a beszélt nyelvi kommunikáció hatalmára. Felfedni, hogy a
nyelvhasználatnak cselekvés- és történésbefolyásoló szerepe van. Hogy a nyelvi
kód (szavak, mondatok) alkalmazásával befolyásolhatjuk a környezetüket
(miközben bennünket is hasonló módon befolyásol a környezetünk).
4. Esetbemutatás
A továbbiakban
egy olyan kisfiú lovasterápiás megsegítésének folyamatáról és részeredményeiről
számolunk be, akit 2010 őszén, 3 éves korában hoztak el hozzánk a szülei, friss
atípusos autizmus diagnózissal. Az elmúlt három évben a tavasztól őszig tartó
időszakban tudtunk együtt dolgozni, heti egyszeri, később kétszeri 30 perces
foglalkozások keretei között.
A lovasterápia
kiegészítő terápiás eljárás: a ló, a lovaglás és a lóval való foglalkozások
komplex hatásainak felhasználásával segít, elsősorban mozgásfejlesztő,
gyógypedagógiai és pszichológiai vonatkozásai vannak (Bozori 2002).
Alapvetően a ló lépésjármódját
használjuk terápiás célokra. A lépés egy négyütemű, ritmikus mozgás: a lábak
diagonális sorrendben, egyenletes időközökkel követik egymást. A hátsó lábak
által indított impulzusok következtében a ló gerincében rotáció jön létre, ami
a lovas medencéjét jobbra-balra billenti. Ahogy a ló előrefelé halad, emeli és
leteszi a lábát, egy előre-hátra, ill. fel-le hullámmozgás is kialakul, ami
szintén áttevődik a lovasra (Györgypál 2006). Ezt a komplex mozgásos
stimulációt a lovon ülő páciensnek először a medencéje veszi át, az impulzusok
innen haladnak tovább a gerincoszlopon felfelé, eljutva a nyakszirtig, és
ingerlik a nagyagykérgi központokat is. A lépő lovon történő terápia különlegessége,
hogy egyszerre, egy időben képes hatni a ló hátán ülő teljes ideg- és
izomrendszerére, így a kliens számára újraélhetők, azaz bekapcsolhatók az
idegrendszer esetlegesen kiesett fejlődési fázisai is. Érdemes még megemlíteni,
hogy a lovaglás nagymértékben fejleszti az önértékelést és az önbizalmat,
segítségével a páciens érzelmi és kommunikációs szempontból is nyitottabbá
válik a világra. Ilyen speciális feltételek mellett dolgozik a lovasterapeuta
az egyébként hagyományos gyógypedagógiai és pszichológiai fejlesztő módszerek
bevonásával.
Közös munkánk
kezdetén az általunk kezelt kisfiú ezekben a fejlesztő játékokban,
feladathelyzetekben elég egyértelmű elutasító magatartást mutatott: a kezébe
adott tárgyakat eldobálta, a képkártyákat – mint tipikusan alkalmazott augmentatív
(támogató) kommunikációs eszközöket – a szájába vette, harapdálta,
mozgáselemeket nem utánozott. Négy hónap elteltével azonban már sikeres
képkártyás kommunikációt tudtunk megvalósítani a lovaglás során, valamint
beindult az utánzás képességének a fejlődése is (így elkezdtük az egyszerű
lovastorna-gyakorlatok tanulását). Hét hónapnyi lovasterápia után hajlandó volt
rövid verbális instrukcióra („Indítsd el
a lovat!”) adekvát verbális választ adni („Lépés, Pazar!”). Egy év múlva már verset tanult és szavalt,
hajlandó volt a mondókát kísérő mozgásos játékokban való együttműködésre, az
alapérzelmeket képekről felismerte, verbálisan (egy szóval) megnevezte. A
második évadban a lovardában élő állatokkal ismerkedtünk: azonosításukat,
megnevezésüket tanultuk, a hangjukat utánoztuk. 2013 tavaszán (a kisfiú 6.
életévében) aztán sürgető igény mutatkozott az adekvát hangos, verbális
kommunikáció fejlesztésére, az echolália igen intenzív megjelenése miatt.
Hipotézisünk
szerint a lóval való kommunikáció, a lovaglás során átélt történések alkalmasak
arra, hogy rávilágítsanak a beszéd cselekvésértékére. Segíthet megérteni, mire
való a hangos nyelvi kommunikáció. A ló azonnal reagál a neki adott verbális
instrukciókra, amely különleges élményét adja a kliens számára annak, hogy a
beszédnek milyen fontos értelme van az életünkben.
5. Következtetések
A lovasterápiás
foglalkozásokon ugyanúgy alkalmazható a képkártyás kommunikáció az autistákkal
való együttműködés során, mint egyéb élethelyzetekben. Kezdetben a gyermek
kezébe adtunk olyan képkártyákat, amelyeken a lovak különböző cselekvéseket
mutattak: pl. ittak egy itatóvályúból. Ezt követően az adott cselekvést
valóságos élethelyzetre ültettük át: pl. odamentünk a lóval az itatóvályúhoz és
megkínáltuk vízzel – a ló ivott, a gyermek pedig csodálkozva meghangosította a
látottakat („Iszik a Pazar!”). Néhány
hét múlva már képkártyás segítség nélkül is képes volt megnevezni a ló
reakcióit. Terápiás lovunk szerencsés adottsága, hogy nagyon kommunikatív:
visszanyerít a társainak, prüszköl, ásít, néha megvakarja az orrával az
oldalát, fejével odabújik a lóvezetőhöz, érdeklődve megszemléli a játékokat,
stb. Viselkedése számos alkalmat teremt az adekvát (hangos nyelvi) kommunikáció
fejlesztéséhez. Ilyenkor megkérdezzük a gyermektől: „Most mit csinált a Pazar?” Ő pedig egyre ügyesebben válaszol, pl. „megviszketett” – mondja, mire a
terapeuta helyesbítve megismétli az egyébként tartalmilag helyénvaló
kijelentését („Igen. Viszketett az oldala
és megvakarta.”). Speciális lehetőségek adódnak továbbá a lovasterápiás
foglalkozásokon a téri tájékozódás fejlesztéséhez is. A díjugratásban használt
akadályokból (kitörőkből, rudakból) folyosókat, labirintust építünk. A
labirintuson úgy lehet keresztülmenni, ha a gyermek hangosan irányítja a lovat:
pl. mondja neki, hogy „Pazar, menj
egyenesen!”, vagy „Pazar, fordulj
jobbra!” stb. Amíg nem szólal meg, a ló állva marad – ez természetesen
unalmas, a gyermek lovagolni szeretne, adott a motiváció a beszédhez.
Amennyiben rosszul fejezi ki magát (pl. ellenkező irányba instruálja a lovat),
nekimegyünk a kitörőnek – a gyermek látja, hogy nem a megfelelő szót használta,
ki kell javítania magát. A labirintus végén egy számára kedves jutalom, pl. egy
érdekes játék várja.
A kisfiú a
tavasz óta látható eredményeket mutat az adekvát kommunikáció fejlődésében. A
folyamat lassú, de számunkra minden apró eredmény nagy érték.
Eleinte a
foglalkozások kezdetén mindig több percen keresztül, intenzíven echolált
(azonnali és késleltetett ismétléseket is produkált). Megfigyeltük, hogy
amennyiben ilyenkor mi csendben maradunk, hamarosan megnyugszik, ő is
elhallgat, és nagyon hamar adekvát kérést intéz felénk (pl. „Vera néni, menjünk oda a játékoshoz!”).
Ezt örömmel fogadjuk és mi is adekvátan reagálunk: szavakkal és tettekkel
egyaránt. Néhány alkalommal azt is észrevettük, hogy erős, intenzív érzelmi
behatás alatt spontán módon adekvát beszédmegnyilvánulásai vannak (pl. egyszer
összecsípte az ujját egy csipesszel, mire felkiáltott: „Jaj, becsípett, fáj, vedd le!”). A legfontosabb következtetésünk
azonban az, hogy a gyakran látszólag logikátlanul egymás mellé kerülő szavak, szósorok
mögött szinte valamennyi esetben logikus, helyzetnek megfelelő közlési szándék
és tartalom áll, ezért célszerű, ha a terapeuta nem siklik el az echolália
fölött, hanem tudatosan igyekszik annak értelmi keretet találni. Ez
természetesen nem minden esetben sikerül, de gyakran igen. Ezzel a
magatartással rendkívül sokat segíthetünk a kliensnek abban, hogy az agyában
sajátos módon összekavarodott, sérült nyelvhálózati rendszert rendezni,
rendszerezni próbálja, a megfelelő idegi kapcsolatok megteremtődhessenek, és
ennek következtében alapvető adekvát hangos nyelvi kommunikációra legyen képes,
elősegítve ezzel társadalmi beilleszkedését, boldogulását.
Irodalom
Bozori Gabriella
2002. Lovasterápia. Gondolatok és
vázlatok a gyógypedagógiai lovaglás és lovastorna témaköréből. Polu-Press
Kkt., Székesfehérvár.
Gósy Mária 2005. Pszicholingvisztika.
Osiris Kiadó, Budapest.
Győri Miklós 2003. A neurokognitív fejlődés
moduláris zavarai: az autizmus. In Pléh et al. (szerk.): 738-759.
Györgypál Zoltánné (szerk.) 2006. Hippoterápia.
Unicornis Egészségforrás Alapítvány, Balogunyom.
Dr. Illyés Sándor (szerk.) 2000. Gyógypedagógiai
alapismeretek. ELTE, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar,
Budapest.
Lukács Ágnes – Pléh Csaba 2003. A nyelv idegrendszeri
reprezentációja. In Pléh et al. (szerk.): 528-560.
Peeters, Theo 2007. Autizmus. Kapocs
Könyvkiadó, Budapest.
Pléh Csaba – Kovács Gyula – Gulyás Balázs
(szerk.) 2003. Kognitív idegtudomány. Osiris Kiadó, Budapest.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése