A lovasterápia veszélyei

Régóta készül a fejemben ez az írás. Annyi sok szép szó esik a lovasterápiáról - azonban annál kevesebb annak lehetséges veszélyeiről. Veszélyekről? Vagy akár ártalmakról? Igen! És erről is nagyon fontos volna beszélni...

 

Blogom bal oldalán, az Oldalak menüpont alatt ugyan olvasható egy felsorolás azokról a betegségekről, állapotokról, amelyek kontraindikálttá (értsd: ellenjavalttá) teszik a lóra ülést, a lovaglást. Gyakorlati tapasztalataim azonban azt mutatják, hogy ez a felsorolás kevés, bővebb magyarázatot igényel. Azt tapasztalom ugyanis, hogy azok a szülők, akik minket, lovasterapeutákat keresnek meg gyermekeik fejlesztése érdekében, általában már bizonyos előzetes információkkal rendelkeznek a lovasterápia kedvező hatásairól, melyek alapján hajlamosak egyfajta "csodamódszerként" tekinteni erre a terápiás lehetőségre. Az interneten olvasható vagy szájról szájra terjedő pozitív eredmények láttán elfogultak. Nem számolnak azonban a kedvezőtlen (mellék)hatásokkal - tudják, amelyekről a hagyományos gyógyszerreklámok úgy nyilatkoznak, hogy azok tekintetében "kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét...". Talán azért nem, mert ezt eddig senki nem "reklámozta" nekik. Ezt a hiányt szeretném pótolni. És egyáltalán nem azért, hogy magam/magunk ellen beszéljek. Épp ellenkezőleg. Mindez a szakma védelmét is jelenti, és fontos balesetmegelőző/egészségvédő funkciója van. Ne feledjék, a jelszó: "Primum nil nocere!" Azaz: "Mindenekelőtt ne árts..."

 

Sok tudatlanság és félreértés övezi a lovaglást és a lovasterápiát (itt van például rögtön e két fogalom különbségének gyakori tisztázatlansága...). Ebben az írásban azonban egyelőre csak egy témát fogok érinteni. Ez az egyik leghangsúlyosabb és leginkább figyelmet érdemlő terület: a ló mozgásának a csípőízületekre és a csigolyákra gyakorolt hatásairól lesz szó.

A lovasterápiában leggyakrabban a ló lépésjármódját alkalmazzuk terápiás célzattal. A ló lépése egy négyütemű, ritmikus, diagonális mozgás (a ló a négy lábát egymás után, egyenletes időközönként helyezi előre: pl. bal hátulsó, bal elülső, jobb hátulsó, jobb elülső stb.). A percenkénti kb. 90-110 lépés minden pillanatban kizökkenti a lovast az egyensúlyából, majd arra készteti, hogy azt magától újra megtalálja. Eközben elősegíti a törzs felegyenesedését, jótékonyan támogatja a gerinc-környéki izmok erősödését. Ez így önmagában igen örvendetes.

A fentiekben vázolt mechanizmussal egyidejűleg azonban a páciens csípőízülete is erőteljes manipulatív hatásnak van kitéve - a következőkben leírom, hogy ez mit jelent. (Akit a részletek ilyen mélységben nem érdekelnek, nyugodtan hagyja ki a következő két bekezdést.)

A ló mozgásának motorja a két hátulsó láb: innen indulnak ki a mozgásimpulzusok (amelyek aztán később áttevődnek a lovasra):

1. Először a ló gerincében jön létre rotáció, amelynek hatására a lovas medencéje jobbra-balra billen. A lovas medencéjének rotációja "a test hosszanti tengelye körül 8 fok. Ez a mozgás a csípőízület ki-be rotációját eredményezi (Katona 2006)."
2. A lovas medencéje azonban előre és hátra,
3. felfelé és lefelé irányban is mozog, hiszen a ló minden lépésekor felemeli és leteszi a lábát (előrehajtó és fékező mechanizmusok követik egymást). "A medence mozgása előre-hátra a csípőízületben flexiót ('hajlást') és extenziót ('nyújtást') eredményez. A medence bal-jobb felének süllyedése 5-8 cm-rel, az ágyéki csigolyák laterálflexiója ('oldalhajlása') által 16 fokkal elmozdul. Ez a csípőízületben folyamatosan váltakozó abdukciót ('távolodást') és addukciót ('közeledést') eredményez (Katona 2006)."

A lovon ülő páciens medencéje végső soron egy előrehaladó, háromdimenziós, fekvő nyolcast rajzol (Rose, Gamble alapján, idézi Katona 2006). A lépő ló által közvetített mozgásimpulzusokat a páciens reaktív (befogadó) ülése akaratlanul átveszi. Hatására a spasztikus ('feszes') izomzat ellazul, a hipotón ('petyhüdt, laza') izomzat erősödik.
 

Bizonyos csípőízületi elváltozások azonban megnehezítik a lovon való feszülésmentes ülést. Ezekben az esetekben kontraindikált (ellenjavallt) a lovasterápia - azaz: nem használ, hanem árt! Az indikációról minden esetben a szakorvosnak kell döntenie. Mivel a ló minden lépésekor nyúlik a csípőszalag, a csípőízület ficamának kockázatát pontosan tisztázni kell, mivel a lovaglóülés és az intenzív mozgásstimuláció következtében felléphet a túlzott kilazulás veszélye, és ennek következtében akár a helyéről is kimozdulhat. Gondoljunk csak bele: ez azt jelenti, hogy a csípőízület bizonyos betegségeiben a lovaglás kificamíthatja az ízületet! Ez súlyos baj lenne. Ilyenkor a páciens sokkal jobban járt volna, ha nem ül lóra! A csípő körüli izomzat spazmusának csökkenésekor fokozódhat a kilazulás (idegen szóval luxáció) veszélye. Amennyiben tehát a csípőízületi vápa nem megfelelően öleli körül a femur-fejet (combcsontot), kifejezetten veszélyes a páciens lóra ültetése - tehát nem terápia (vö. Bozori 2002; Holzmüller 2000).

Ahogy a ló által közvetített mozgásimpulzusok a páciens medencéjéről áttevődnek a csigolyákra, azokon felfelé haladnak, eljutnak a nyakszirtig, illetőleg ingerlik az agykérgi központokat. Gyakori kérdés szokott lenni, hogy gerincferdüléssel lehet-e lovagolni. Ezt a szakorvos véleménye alapján egyénileg érdemes elbírálni - általában súlyos, kóros gerincgörbületnél (25 és 40 Cobb fok között) már nem ajánlott. A gerincsérv egyértelműen kontraindikációt jelent. Mindenképpen különös figyelmet igényel a Down-szindrómával élők gerincének állapota. Esetükben ugyanis az atlanto-dentális instabilitás jelenti a veszélyt és a kontraindikációt. Ez egy kötőszöveti lazasággal járó genetikai állapot, amely speciális csigolyaröntgennel igazolható (Dr. Büki 2002). A nyaki csigolyák fokozott lazaságáról van ilyenkor szó, ami azért veszélyes, mert a ló lépő mozgásainak hatására olyan intenzív mozgásimpulzusok érkeznek erre a területre is, amelyek hatására sérülhet a gerinc, rossz esetben a gerincvelő is. A gerincvelő sérülése ebben a magasságban pedig bénulást, légzésleállást is okozhat. A Down-szindrómával élő gyermekek lovasterápiája tehát nagy kockázatot jelent, ortopéd szakorvosnak kell mérlegelni ezeket a veszélyeket.

Abban bízom, hogy a fenti ismeretek felelősségteljes körültekintésre, nagyobb megfontolásra intenek - szakembereket, lovagolni (vagy lovasterápiára) vágyókat egyaránt. A későbbiekben még folytatni kívánom ezt a témát: felhívva a figyelmet nemcsak a fizikális, hanem a pszichés és a mentális, sőt, akár a szociális veszélyeztető tényezőkre is.

Felhasznált irodalom:

Bozori Gabriella 2002. Lovasterápia. Gondolatok és vázlatok a gyógypedagógiai lovaglás és lovastorna témaköréből. Polu-Press Kkt., Székesfehérvár.

Dr. Büki György 2002. A lovasterápia indikációi, kontraindikációi. In Bozori Gabriella 2002. Lovasterápia. Gondolatok és vázlatok a gyógypedagógiai lovaglás és lovastorna témaköréből. Polu-Press Kkt., Székesfehérvár. 51-54.

Györgypál Zoltánné (szerk.): Hippoterápia. Unicornis Egészségforrás Alapítvány, Balogunyom.

Holzmüller, Peter 2000. A hippoterápia indikációi és kontraindikációi. Előadás. Sarlóspuszta.

Katona Enikő 2006. A ló mozgásának elemzése, hatása a páciensre. In Györgypál Zoltánné (szerk.): Hippoterápia. Unicornis Egészségforrás Alapítvány, Balogunyom. 28-35.