Újra hátunk mögött egy féléves téli kényszerszünet a lovasterápiás foglalkozásokat tekintve. Az autizmus-spektrumos kis páciensem cseperedik, már a hetedik életévében jár. Szakszerű óvodapedagógiai segítséget kap, de otthon is rengeteget foglalkozik vele a család. Amióta újra adottak a lovas lehetőségek, hozzánk is jár, s ha tehetem, hetente kétszer is elvállalom. Szívesen ül a lóra, nagyon együttműködő, barátságos kisfiú, szeretek vele dolgozni. Rendkívül sokat fejlődött számos képesség- és készségterületen. A nagy "kálváriánk" azonban az adekvát kommunikáció kialakítása/fejlesztése... Ebben a bejegyzésben ezért egy kicsit e probléma elméleti hátterét szeretném jobban megvilágítani, azért, hogy az érdeklődő (vagy valamilyen szempontból esetleg érintett) olvasóim is tovább tájékozódhassanak a témában.
Mint ismeretes, az autizmus-spektrumzavart önmagában is komoly vállalkozás definiálni, hiszen ahány érintett, legalább annyiféle változatos tünetcsoport... Van azonban három terület, amelyekben valamennyi autistánál megfigyelhető több-kevesebb károsodás. Ezek:
1.) a szociális interakciók és
2.) a kommunikáció minőségbeli károsodása,
3.) továbbá az érdeklődés beszűkülése, bizonyos sztereotíp viselkedésekhez történő ragaszkodás.
Fontos paramétere továbbá, hogy mint pervazív (átható) fejlődési zavar, az autizmus végleges állapot, nem gyógyítható, hanem (különböző eredményességgel) javítható.
Emeljük ki a fent említett tünetcsoportok közül a beszélt nyelvi kommunikációt. (Ebben a bejegyzésben a nonverbális kommunikáció módjairól, valamint a képkártyákkal történő, támogató kommunikációs eljárásokról most nem fogok szólni.)
Az autizmussal élők problémái mások, mint a beszédkésésben szenvedő vagy siket gyermekekéi. Nem, vagy nem feltétlenül értelmi fogyatékosság kísérőjelenségei ezek a zavarok, hanem arról van szó, hogy az agyuk másképp dolgozza fel a beszélt nyelvi (és egyéb) információkat. A világ számukra alapvetően kaotikus, elsősorban a megértéssel és az értelmezéssel vannak problémáik. Érzékelésük és észlelésük tehát ép, azonban megértésük "betű szerinti" (nem pedig érzelmi, átvitt stb.). Merthogy: az észlelt dolgokhoz történő jelentés-hozzáadáshoz már fantáziára lenne szükség, az ő képzeletük fejlődése azonban károsodott. Tehát: nyelvi képességük valójában nem hiányzik, hanem sérült! Az egészséges gyermekek a világon mindenütt olyan biológiailag programozott képességgel születnek, amelynek köszönhetően ösztönösen előnyben részesítik az emberi hangokat, azokat elemzik, majd megértik az emberi kommunikációt, végül maguk is kommunikálnak. Az autisták mások. A jó képességű autistáknak vannak úgynevezett "intelligencia-szigeteik", ám általában igaz rájuk, hogy elvont szinten intelligensek, gyakorlatilag azonban nem - mindez pedig verbális kommunikációjukra is igaz lehet...
Az autizmus-spektrumzavar egyik jellegzetes kommunikációs tünete az ún. echolália. Az echolália a szavak szó szerinti, azonnali vagy késleltetett ismétlésére utaló kifejezés.
Sok autista gyermek, köztük az én páciensem is küzd a problémával. Egyes szakemberek rámutatnak arra, hogy az echolália mögött egyébként sokszor valódi kommunikációs szándék húzódik meg, az autisták nagyon is megpróbálnak részt venni a beszélgetésekben, csak éppen a rendelkezésükre álló korlátozott eszközök segítségével. Ők ugyanis az agyuk jobb féltekéjében végbemenő folyamatokkal manipulálnak (ezeket használjuk egyébként mindannyian, amikor pl. fejből énekelünk dalokat: a jelentést nem elemezzük, hanem eléggé felszínesen kezeljük...). Egy szó kreatív használatához azonban a bal agyféltekét kellene használni, ahol a szavak jelentésének a feldolgozása is megtörténik, és amire ők már nem képesek. Sok autista egyszerűen nem tudja, nem érti, hogy a beszéd mire való...
Rendkívül fontos terápiás cél tehát: megmutatni nekik a beszélt nyelvi kommunikáció hasznát! A hatalmát! Felfedeztetni velük, hogy a nyelvhasználatnak cselekvés- és történésbefolyásoló szerepe van. Hogy a nyelvi kód (szavak, mondatok) alkalmazásával befolyásolhatják a környezetüket. A lovasterápiában ezt a célt támogatjuk pl. azzal, hogy a ló elindítását és megállítását is az autista páciens vezérli. Kezdetben így instruáljuk: Mondjad neki, hogy "Lépés, Pazar!", később (mint az én kliensemnél is) már elegendő annyi: "Indítsd el a lovat!". (Ugyanígy járunk el a ló megállításánál is, az "Áll!" vezényszót alkalmazva.) Fontos szerepe van ebben a munkában a lóvezetőnek is, akinek oda kell figyelnie arra, valóban akkor indítsa el és állítsa meg a lovat, amikor a kisgyerek kéri. Így kedvező visszacsatolást kaphat: amit mondok, annak ez és ez a következménye. Érdemes érte (adekvátan) beszélni, ha lovagolni szeretne, nemcsak ácsorogni! :-)
A következő bejegyzésekben is folytatni kívánom ennek a témának a kibontását, és igyekszem megosztani a gyakorlati terápiás tapasztalataimat is. Egyben kérem a kedves Olvasókat, bátran véleményezzék, egészítsék ki gondolataimat a sajátjaikkal, hiszen az autizmus egy olyan terület, ahol a legtöbbet egymás példáiból, történeteiből tanulhatunk!
(Fenti soraim összeállításához felhasználtam Theo Peeters: Autizmus c., 2007-es munkáját - köszönet érte a Kapocs Könyvkiadónak.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése