Már nagyon régen írtam ennek a kisfiúnak a terápiájáról, aminek többek között az az oka, hogy egy elég hosszú ideig (majdnem egy évig) kényszerszünetünk volt (az én hibámból egyébként, de erről többet nem szeretnék írni), az idei nyáron azonban újraindítottuk a közös munkát. Azóta a kicsi életében fontos változások történtek. Például óvodába került, ahol azóta már eltöltött egy évet. Mind az óvodában, mind egyéni fejlesztési keretek között foglalkozik vele gyógypedagógus. Nagyon sokat fejlődött, ügyesedett, s mindennek fényében a lovasterápiás foglalkozásokon jelenleg a legfontosabb feladatnak tartom nála a kommunikáció fejlesztését, majd ezen keresztül, illetőleg ezzel párhuzamosan bizonyos szociális készségek elsajátítását, illetve a meglévők alkalmazásának gyakorlását.
Az inadekvát kommunikáció azt jelenti, hogy 'nem a helyzetnek megfelelő'. A nyár elején még nagyon intenzíven éreztem ennek a problémának a jelenlétét. Néha az én megjegyzéseimet vagy kérdéseimet ismételte a kisgyerek, de jellemzőbb volt, hogy másutt hallott mondatok vagy akár vers-/meserészletek jutottak eszébe, s hol innen kapott elő egy kijelentést, hol amonnan. Miközben a finommotorikus készséget igénylő játékokban, különösen az alak-forma-egyeztetésekben nagyon sokat fejlődött és remekül teljesít.
Az idei nyáron és az ősz eddigi részében a lovasterápiában az állatvilág témakörre helyeztem a hangsúlyt és olyan játékokat játszottunk a lovon (vagy a lóval), amelyek keretében különböző, leginkább a tanyán, a közvetlen környezetünkben is megtalálható állatokat kellett felismerni, megnevezni, jellemezni, illetőleg bemutatni a hangjukat. Ezeket az állatokat különböző eszközök segítségével vizsgáltuk: kesztyűbábok, ujjbábok, Montessori-féle (formaegyeztető) játékelemek, később pedig képkártyák segítségével. Így jutottunk el odáig, hogy a legutóbbi alkalommal már kicsit szétnéztünk a tanyán is, elsétáltunk a Pazarral a körkarámból és meglátogattuk a kecskéket, birkákat. Nagy előrelépésnek számít, hogy a megszokott lovaglási hely elhagyása egyáltalán nem eredményezett a kisfiúnál ellenkezést vagy kellemetlen érzéseket, sőt, élvezte a "kirándulást".
Jelenleg ez a téma lassan lezárásra kerül, hiszen az elmúlt két foglalkozáson már olyan szépen sikerült nyitni a külvilág felé, ami ezidáig még nem történt meg: ahogy a körkarám mellett lévő legelőn összegyűltek a lovak, a kis póni, a szamár, na meg a két szürkemarha, és "mozizták" a foglalkozásunkat, lehetőségünk volt meg-megállni és megvizsgálni, melyikük kicsoda, hogy hívják, éppen mit eszik, vagy mekkora füle van - és így tovább. A kisfiú nagyon jól teljesített ezekben a feladatokban. Szívesen a kért irányba fordítja a tekintetét, megnézi azt az állatot, amelyikre rámutatok (a távolban is), és képes ebben a témában az együttműködő (és helyzetnek megfelelő, tehát adekvát) kommunikációra. Korábbi kényszeres beszédtevékenysége nagymértékben csökkent. A nyelvtani viszonyokat is sokszor pontosan, helyesen jelzi - leginkább ebben az irányban szeretnék vele tovább dolgozni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése