Ezt a bejegyzést most nem eresztem túl bőre - ám ha valaki elolvassa az előzőt/előzőeket, nagyon is érteni fogja a lényegét. Tehát:
- Amúgy a Pazarnak szokott gondja lenni a kakilással?
- Nem, szerencsére a Pazar nagyon egészséges paci.
- Nekem szokott vele gondom lenni. Sokszor nem tudok kakilni.
(...)
Hogy most mi lett volna a jobb: ha azt válaszolom, hogy igen, a Pazarnak is vannak problémái (mindenkinek vannak, kinek ez, kinek az - senki sem egészséges teljesen/tökéletesen)...? Én hirtelenjében azt az utat választottam, amit eddig jártam. Eddig ugyanis azt igyekeztem alátámasztani, hogy a Pazarnak mennyire jólesik, amikor kakál egy nagyot, hogy az milyen jó dolog. Hát ezért a fenti válaszom.
Biztos vagyok benne azonban, hogy remek úton haladunk. Elő fog jönni még ez a téma - és én hagyom, hogy hadd jöjjön elő magától, annak lesz igazán jelentősége. Éppen úgy, ahogyan a nehezen induló lóra ülés pillanata is elérkezett, sőt, azóta már ügettünk is egy keveset... Csodaszép történet - terapeutaként úgy várom a folytatást, mint valami kisgyerek a mese következő részét! :-))) Közben pedig nagyon-nagyon drukkolok ennek a kisfiúnak! És hiszem, hogy - akár a mesében - végül minden jóra fordul és csodás befejezést nyer... ;-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése