Gyógypedagógiai és pszichológiai szempontú lovasterápia Pazar nevű lovam segítségével. Az indikációkról és az esetleges kontraindikációkról az Oldalak menüpontban olvashatnak.

2011. január 17., hétfő

Bezárt világ...

Azaz: az autizmus sajátosságai... Ez a tél ily módon egy kissé megnehezíti a lovasterápiás foglalkozásainkat. Az autisták közül sokan ragaszkodnak bizonyos ruhadarabokhoz, vagy épp ellenkezőleg, nem hajlandóak felvenni egyeseket. Hát én jól kikaptam két kisfiút is :-), akik a kesztyűvel állnak hadilábon... És bizony, a mínusz 10-15 fokokban kesztyű nélkül kapaszkodni a lovon, nem egy álom. Mondjuk ez a kisgyerek igen bátor, elengedett kézzel is ügyesen ül a Pazar hátán (miközben behúzza a kis kezét a kabátja ujjába), mégsem előnyös művelet, hiszen semmiféle eszközt nem tudok a kezébe adni így, s mivel ő nem beszél, tulajdonképpen a manipuláció kiiktatódásával lényegében semmit sem tudunk csinálni... Hát így csináltuk végig a múltkori foglalkozást. 

A mostani hétvége ezzel szemben ragyogó, napsütéses, enyhe idővel ajándékozott meg bennünket. De sajnos sok volt a kihagyás, és első megérzésre most kevésbé éreztem magunkat eredményesnek... Annak ellenére azonban, hogy ez alkalommal nem sikerült őt szóra bírnom, és látszólag tényleg úgy tűnhet, hogy nem történt semmi, mégis rá kell irányítanom a figyelmet egy apróságra, ami valójában hihetetlenül nagy(!) és fontos(!) eredménynek számít. Ruhadarabokat vittem egy zsákban: sapka, sál, kesztyű. Arra kértem, vegye ki pl. a sapkát, mutassa meg, hogy hová tesszük, hová való, hogyan vesszük fel, stb. Nem volt egyszerű - nem akart velem együttműködni. Ugyanakkor elértem azt, hogy ha nem magára, akkor legalább a Pazarra adjuk fel a sálat - és lám, segített benne, segített felrakni, megigazítani a Pazar nyakán a sálat! :-) Így sétáltunk utána egy kört. Mindennek az a jelentősége, hogy a lovon keresztül előbb-utóbb eljuthatunk a saját öltözködésünkig is! Egy másik játékkal is próbálkoztam: kesztyűbábokkal. Egy aranyos malackát vittem és bábozni kezdtem vele. Nagyon tetszett neki, csupa vigyor volt tőle, ő maga azonban még idegenkedett attól, hogy beledugja a kezét. Egyszer, egy kicsit sikerült felhúznom rá, de hamar megszabadult tőle. Nem baj! Majd legközelebb hátha megtörik a jég - és micsoda jópofa kis kesztyűhelyettesítőnk lenne! :-) Még van a malackán kívül egy tehenem is! :-)))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése