A szelektív mutizmust
a gyermekpszichiátria 1934 óta tartja számon önálló betegségként (a korábbi
szakirodalmakban elektív mutizmusként szerepel). A Betegségek Nemzetközi Osztályozása (BNO) szerint: „Markáns,
emocionálisan meghatározott szelektivitás a beszédben; a gyermek nem beszél. A
zavar rendszerint társul jelentős személyiségvonásokkal, mint szociális
szorongás, visszahúzódás, (túl)érzékenység és ellenkezés (Kuncz 2007: 6).”
A szelektív mutizmus BNO-10 kódja F94.0, ami az amerikai eredetű felosztásban (a
mentális rendellenességek diagnosztikai és statisztikai kézikönyvében) a DSM-IV-TR
313.23-nak felel meg.
Egy olyan,
súlyosnak tűnő, ám organikus eltérés nélküli, pszichés eredetű állapotról van
szó, amely egyébként komoly differenciáldiagnosztikai problémát vet fel (vö.
Gósy 2005). Általában az jellemző, hogy a gyermek csak otthon, a családtagokkal
beszél, de az óvodában, iskolában, idegenekkel már nem. Egyesek idegenek jelenlétében
a szűkebb család tagjaival sem beszélnek. Vannak, akik legalább suttogva
hajlandók beszélni, míg mások nonverbálisan kommunikálnak (súlyos esetben pedig
sehogyan sem). Gyakori, hogy a kommunikációs érintettségen kívül egyéb tünetei
is vannak a rendellenességnek: pl. depresszió, szorongás, viselkedészavar,
továbbá alvás- és evészavarok, esetleg a szobatisztaság zavarai. Súlyosbítja a
helyzetet, hogy a szelektív mutista gyermekek mentális fejlődése is érintetté
válhat: mivel nem beszélnek, nem gyakorolják a megismerő tevékenységeket, a szociális
képességeiket, így azok nem is fejlődhetnek (Sarkadi – Kóri 2005).
Sokak szerint a szelektív mutizmus az egyik
legrejtélyesebb kommunikációs zavar (Ranschburg 2005). A fellépő tüneteknek
nincs bevezető szakasza, hirtelen, minden azonosítható ok vagy előzmény nélkül
jelentkeznek (általában 3-4 éves kor környékén). (Természetesen ez a kijelentés
így egy kicsit hibás: ok mindig van, csak nagyon nehéz megfejteni.) A korábban
már jó szinten beszélő gyermek ilyenkor – szinte egyik „pillanatról” a másikra
– bizonyos helyzetekben vagy feltételek között nem szólal meg. Önmaga dönti el,
kit vesz be kommunikációs körébe. Visszautasítja a beszédet, ugyanakkor
kiválasztott személyekkel, helyzetekben vagy időpontokban kommunikál (tehát fontos
összetevője állapotának, hogy beszédprodukciója és beszédmegértése alapvetően
ép). A szelektív mutista gyermek következetesen tartja ezt a választott
némaságát, ebből kizökkenteni nem lehet, sem utasítással, sem kéréssel (Gósy
2005; Hernádi 2006; Illyés 2000).
Viselkedésükre
jellemző, hogy gyakran csecsemőknek kijáró előnyökkel kárpótolják magukat.
Mivel a családon kívül mással nincs kapcsolatuk, a család súlyosan terhelt,
különösen az édesanyával való kapcsolat, ami kölcsönös agresszióval telítődhet.
A félénkség és a visszahúzódó viselkedés mellett ugyanis makacs, engedetlen,
passzív-agresszív karakter azonosítható ezeknél a gyerekeknél – talán épp ez a
makacsság az, ami akadályozza őket abban is, hogy a nembeszélésüket feladják
(Sarkadi – Kóri 2005).
A tünetegyüttes kialakulásával (oki hátterével) kapcsolatos
vélemények sokfélék. Az alábbiakban felsoroljuk a legjellemzőbb
elméleteket:
1. A
pszciholingvisztikai szakirodalmak leírják ezeknek a gyermekeknek a beszédtől
való félelmét. A beszédtől való félelem azonban más félelmekhez is kötődhet. Viselkedésük
így tulajdonképpen egyfajta védekezési mechanizmussá válik: a beszéd
tagadásával valójában a számukra nehéz és megoldhatatlannak látszó
körülményeket igyekeznek elkerülni. A szelektív mutizmust ilyenformán a
szociális fóbia egyik megnyilvánulási formájának is nevezhetnénk. A kutatási
eredmények azt igazolják, hogy a szelektív mutista gyermekek családjában
jelentősen magasabb a szociális fóbia (és a szelektív mutizmus) előfordulása,
tehát a társas helyzetektől való szorongás átöröklődhet, ill. áttevődhet a
gyermekre (Black – Uhde 1992).
2. Más
vélemények szerint a szelektív mutizmus hátterében állhat a túl szoros
anya-gyermek kapcsolat is, illetőleg a mintakövetés. Elképzelhető,
hogy más családtag (akár éppen az édesanya) is használja „fegyverként” a
hallgatást egyes élethelyzetekben. Sajnos ezek a családok gyakran nem is
érdekeltek a tünet feloldásában. Az anyának sokszor jobb is, ha megtarthatja
gyermekét ebben az önállótlan helyzetben – hiszen így palástolhatja saját
megoldatlan dependencia- (kötődési) igényét, amely fakadhat saját korábbi
szülő-gyermek kapcsolati zavaraiból vagy aktuális házasságával kapcsolatos
elégedetlenségéből. Ezek az édesanyák – bármily’ furcsán hangzik is – tudattalanul
örülnek ennek a kiváltságos helyzetnek, amelyben gyermekük (beszédével) őket
részesíti (Sarkadi – Kóri 2005).
3. Élnek
elképzelések arról is, hogy a szelektív mutizmus kialakulásának oka a korai
anya-gyermek kapcsolat zavarában, esetleg a beszédfejlődés kezdetének időszakában
bekövetkezett pszichés traumában gyökerezik (a gyermek kvázi megmarad a
nembeszélő csecsemő szerepében).
4. Állhat a
tünetek hátterében valamilyen kora gyermekkori orális trauma is (pl. a
szájával kapcsolatos fizikai sérülés).
5. Érdekes
gondolat, mely szerint a szelektív mutista gyermek hallgatásának hátterében
valamilyen családi titok „megvédése” lapul. A titok persze nagyon
sokrétű lehet. Nem biztos, hogy a szülők által ténylegesen titokban tartott
dologról van szó, hanem előfordulhat, hogy a gyermek titokként értelmez
valamit: azt gondolja, hogy erről vagy arról nem szabad beszélnie – lehet ez
pl. egy családi betegség, vagy valamilyen jelenet, ami a szülők között zajlott,
stb. (Bárdos 2005).
6. Végezetül: a
tünet kialakulásában és fenntartásában fontos szerepe lehet a szégyennek
is. Olyan is előfordul, hogy az édesanya egyfajta alárendelt szerepet tölt be a
család dominanciarendszerében, így gyermekének sem tud erős támasza lenni.
Ilyenkor a gyermek az édesanyjával azonosul. Nemcsak a beszédjét szégyelli,
hanem minden életmegnyilvánulását.
(Folyt. köv.: A szelektív mutizmus terápiás
megközelítésének lehetőségei)
Hivatkozott irodalom
Bárdos Katalin 2005. „Neked már nem is kell, hogy szájad
legyen”. Fordulópont 2005: 13-16.
Black – Uhde 1992. Elective mutism as a variant of social
phobia. Journal of the American Academy
of Child and Adolescent Psychiatry 31. 1090-1094.
Gósy Mária 2005. Pszicholingvisztika.
Corvina kiadó, Budapest.
Hernádi Krisztina 2006. Inkluzív nevelés – Ajánlások
beszédfogyatékos gyermekek kompetencia alapú fejlesztéséhez. SuliNova
Közoktatás-fejlesztési és Pedagógus-továbbképzési Kht., Budapest.
Illyés Sándor
2000. Gyógypedagógiai alapismeretek. ELTE BGGyF,
Budapest.
Kuncz Eszter 2007. A szelektív mutizmus felismerése. A
tünetegyüttes differenciáldiagnosztikai feldolgozása két eset tükrében. Oktatási
és Kulturális Minisztérium, Budapest.
Ranschburg Jenő 2005. Pszichológiai rendellenességek
gyermekkorban. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest.
Sarkadi Borbála – Kóri Márta 2005. (Sz)elektív mutizmus.
In Fordulópont 2005: 5-12.
