Gyógypedagógiai és pszichológiai szempontú lovasterápia Pazar nevű lovam segítségével. Az indikációkról és az esetleges kontraindikációkról az Oldalak menüpontban olvashatnak.

2013. augusztus 30., péntek

A beszédpercepció és -produkció fejlődése

Kezdetben látható volt, hogy a korai hallásproblémák következtében a beszédészlelési (beszédpercepciós) részfolyamatok is érintettek: legfeltűnőbben beszédhang-differenciálási és szerialitási (sorozatészlelési) zavarok voltak megfigyelhetők a 3 és fél éves megkésett beszédfejlődésű kisfiúnál - aki egyébként már folyamatosan és nagy kedvvel beszél. Örömmel tapasztalom azonban hétről hétre, hogy milyen sokat fejlődött a beszédészlelése. Ennek az egyik bizonyítéka az, hogy miközben ő a lépő ló hátán ül és én különböző hangsorokat mondok neki (legutóbbi alkalommal pl. a lovardában élő lovak neveit, melyek között vannak jó kacifántosak is...), ahogy ezeknek az ismétlésére kérem, már nem nézi görcsösen a számat, hanem ellazultan tekinget mindenfelé és közben szinte hibátlanul viszont-hangoztat. A "szinte" kitétel arra vonatkozik, hogy kisebb részben előfordul még hangfelismerési vagy sorozatészlelési tévedése, de már az ép tartományon belül. Ráadásul a hangsúlyviszonyokat és a dallamváltozásokat is remekül visszaadja. Alátámasztja továbbá fenti meglátásomat az a foglalkozás is, amelyen egy sokféle állatról szóló mesét meséltem el neki, és az volt a feladata, hogy amennyiben egy állatnevet hall, azt az állatkát vegye ki a kis vödörből (ami a kapaszkodós hevederhez van ilyenkor kötve) és tegye át a másik oldalra. Legalább nyolc állatnév elhangzott a mesében, képes volt hosszan tartani a figyelmét és hibátlanul teljesített. Ez a feladat részben a beszédészlelési folyamatok helyes működését, másrészt azonban már helyes szófelismerést, szóértést is kívánt.
 
Nyilván a beszédpercepció (és beszédmegértés) fejlesztése nem kifejezetten a heti egyszeri lovasterápiás foglalkozásokon történik - inkább csak a meglátásaimat írtam le a fentiekben, bemutatva, milyen jellegű lovasterápiás gyakorlatok adhatnak felvilágosítást az adott problémáról. Amiben leginkább speciális Pazar-segítséget nyújthattunk a beszédfejlesztéséhez, az nála elsősorban a helyes légzés kialakítása volt. Hetekig próbálkoztunk a tudatos belégző/kilégző gyakorlatokkal, szinte mindhiába. Fújni sem sikerült, pedig láthatólag nagyon igyekezett - persze, rossz technikával. Azonban a fújást két foglalkozás után megoldottuk: a "lufiarc" nevű gyakorlatból kiindulva, ami roppantul tetszett neki (felfújjuk a pofazacskónkat, majd kipukkasztjuk). Még a Pazar is hátranézett, mi az a nagy öröm körülötte, amikor a kis szélkereket saját magának sikerült megpörgetnie! Mik nem történnek ennek a lónak a hátán? :-) Ezek után a nagymozgásokkal (karfelemeléssel) egybekötött légzőgyakorlatok is látványosan jobban sikerültek. A ló ritmikus mozgása egyébként alapvetően elősegíti a légzés harmonizálását - valószínű, hogy az elmúlt egy-két hónapos munkának lassan ilyen téren is beérett a hatása.
 
Amin most következő lépésként dolgozunk, az a beszédfeldolgozási szinteknek a percepció után következő, eggyel magasabbika: a megértés. Konkrétan a szövegértés, ill. az arra épülő értelmezés. Jelenleg ugyanis még nem látom tisztán, hogy arról van-e szó, valóban nem érti a kisgyerek a szövegbeli összefüggéseket, vagy csak a szégyellőssége miatt nem válaszol egy-egy egyszerű, történet-ellenőrző kérdésre. Most tehát lovas mesékkel ismerkedünk - amit célszerű vonatokkal is összekötni, miután utóbbi (is) nagy kedvenc :-). Nagyon helyes meséskönyvet vettem egyébként a napokban, ami épp megfelel ennek a kívánságnak - Weöres Sándor: Kocsi és vonat. Ritmusa is magával ragadó, továbbá mozdulatokkal is lekísérhető - nagyszerű kelléke lehet a lovasterápiás foglalkozásoknak!  

Csak legyőztük azt a hegyet... :-)

Miután az imaginált képélmények sorában elérkeztünk a kritikus ponthoz (jelen esetben: legyőzhetetlen hegy, elérhetetlen forrás), mint más esetekben, most is tapasztaltam, hogy a kisgyerekből felszínre tör végre a Probléma, amit magától nevesít, meghangosít. Kissé viccesen hangzik talán, hogy úgymond "kifogom" a "nemkakilós" gyerekeket, de egy másik kis kliensemhez hasonlóan ennél a kisfiúnál is jócskán vannak problémák a kakilással... Ám ezeddig nála ez teljesen tabu-téma volt. Most viszont, hogy Pazarom jó szokásához híven az éppen megfelelő gyerekek alatt produkálja, amit produkálnia kell :-), szenzációs beszédtéma lett a dolog - úgyhogy ismét a Pazarra projektáltunk. Mitől zöld? Mik azok a magok? És azt a madarak megeszik??? :-) Na, jó, erről ennyit talán.
 
Ezután gyurmáztunk a ló hátán egy hegyet. Ez egyébként nagyszerű finommotorikus fejlesztő feladat is egyben: gondolják csak el, amint élénken lép a ló, a rajta ülő kis "mazsola" pedig egyik kezével sem kapaszkodik, csupán az egyensúlyérzékére hagyatkozhat, mivel mindkét kezével és minden ujjacskájával gyurma-hegyet ügyeskedik... Nem mondom, jól megalapozta a hegyet - masszív alapot kellett neki készíteni (számomra ez is nagyon informatív mozzanatnak tűnt: mielőtt nekimegyünk annak a nehéz feladatnak, szükséges a kellő alapozás...). Természetesen az első reakció az volt, hogy nem lehet felmenni rá, mivel olyan magas..., és egyébként is, egy vulkán van a tetején... Hát ő inkább leülne a hegy aljában és meg sem próbálkozik a felmászással. Ezért a legközelebbi alkalommal kis ujjbábok segítségével elmeséltem egy történetet, miszerint ezek az állatkák a hegy tövében élnek, és ők tudják ám azt az utat felfelé. Egy szép napon meglátogatja őket a rénszarvas, aki szeretne feljutni a csúcsra, mert azt hallotta, ott van egy friss vízű forrás, és azzal szeretné enyhíteni a szomját. Segítséget kért tehát az állatoktól. Na, és itt jött az áttörés: a kisfiú kiválasztotta az oroszlán-bábot, akinek a szerepébe képzelve magát elmagyarázta a rénszarvasnak a hegyre vezető utat. Kiderült, hogy vezet arra egy turistaút, ami ugyan nem meredek, de elég kanyargós, hosszú. Útközben találkozni fog a bagollyal, akinek világítanak a szemei és segíteni fogja(!!!) őt a sötétben. Amikor felér, már meg is találja a tavat, amiből ihat. Ha pedig letekint a hegyről, "bennünket" fog látni. (Utóbbi megjegyzését is nagyon szépnek találom. Ha megvan a siker, akkor is látja majd azokat, akiktől valaha elindult...)
 
Egy következő foglalkozáson a rénszarvas szerepét osztottam rá: mesélje csak el, milyen is volt az a hegyi út. Elmondása szerint nemcsak a bagoly, de még egy cica, egy rókakölyök és az ő apukája is segítettek neki: mondták, mikor kell előre, jobbra, balra fordulnia. Így felért a hegy tetejére, ivott a finom forrásvízből, ami gyógyvíz(!!!) volt egyébként, s bár fürödni nem lehetett benne, mert igen kicsi volt, inkább egy pocsolyához hasonlított a mérete, de azért hozott belőle kóstolót az oroszlánnak is.
 
A lépő ló hátán rajz is készült a képélményről. A rajzra már egy ló is került, méghozzá egy Pazar nevű ló, aki egészen közel jár a hegy csúcsához :-). A hegy tetején van egy védett virág (ahogy ő mondta: tulipán), egy kalitkában... Ezzel a motívummal kapcsolatban mindenki szabadjára engedheti a fantáziáját...

 
 
Azóta azt figyeltem meg, hogy egyrészt sokkal harmonikusabb lett a kapcsolatunk ezzel a kisgyerekkel (tehát a terapeuta-kliens kapcsolat), a foglalkozásokon igen együttműködő, motivált, készséges, odafigyelő. Másrészt a Pazarral való kapcsolatában is szembetűnő a változás. Megérkezéskor és elbúcsúzáskor is olyan látható szeretettel simogatja meg többször is a lovat... A mozgásfejlesztő gyakorlatokban pedig sokkal bátrabb, mint korábban: sohasem mert egyértelműen lehajolni a bokájáig, még azonos oldali kezével sem, most meg egy halászhálóval majdnem egészen a földig hajolt, és "horgászta" a golflabdákat, de még milyen ügyesen! Ezen kívül már lépő lovon is csinálja a voltizsgyakorlatokat, pl. a sarokülést és a fél malmot! :-)

2013. augusztus 26., hétfő

2013. szeptember 1-jétől módosul a lovas szolgáltatásokról szóló rendelet...

Tájékoztatom az Olvasóimat, hogy a lovasterápiás tevékenység végzése újabb jelentős szabályozást (megszorításokat) kapott. Az új rendelet 2013. szeptember 1-jétől lép hatályba (az alábbi weboldalról könnyen elérhető: http://www.lovasok.hu/index.php?i=31383).
 
Ezekre az intézkedésekre egyrészt szükség volt, hiszen köztudott, hogy manapság sokan önjelöltként végzik a lovasterápiát, amivel adott esetben komoly károkat is okozhatnak - mi pedig, akik (jelentős időt, energiát és pénzt áldozva erre) valóban kitanultuk a hivatásunkat, és ennek megfelelően dokumentálható végzettséggel is rendelkezünk, szeretnénk védeni a szakmát, de elsősorban: megóvni a kliensek egészségét. Másrészt azonban úgy érzem, a megszorítások (és nem véletlenül használom ezt a szót) bennünket, becsületesen, tisztességesen dolgozó embereket is hátrányosan fognak érinteni, tovább nehezítik az egyébként sem könnyű helyzetünket. Sokkal nyugodtabb volnék, ha látnék esélyt arra, hogy akár a Nemzeti Lovas Programra, akár a magyarországi lovasterápiás tevékenységre (amelyre el sem tudom mondani, milyen hihetetlenül nagy igény mutatkozik, de nyilván nem véletlenül...) látható, elérhető anyagi támogatások állnának rendelkezésre - a különböző rendelkezésekben megfogalmazott nemes célok elérése érdekében.  
 
Jelenleg azonban nehéz helyzetben vagyunk. Aki ma Magyarországon hivatásos lovasterapeuta (és munkáját tisztességesen, leadózva stb. végzi), szinte ingyen dolgozik. A "szinte" néhol nullást, egyes esetekben mínuszost is jelent!!! Az újabb rendelkezések, pl. a terápiás lovak vizsgáztatása, az infrastrukturális beruházások olyan plusz anyagi terheket jelentenek számunkra, amelyeket sokan nem tudunk vállalni. Ha ezt továbbgondoljuk, a helyzetkép igencsak szomorú: sok-sok kis beteg gyermek marad olyan egyedülállóan hatékony terápiás segítség nélkül, mint a ló-asszisztált foglalkozások (legyen az gyógypedagógiai, pszichológiai vagy hippoterápiás fejlesztés). (A módszer hatékonyságáról, adott esetben mással valóban nem helyettesíthető szerepéről többek között az én blogomban is olvashatnak.)
 
Zárszóként tehát: mint becsületes, törvénytisztelő állampolgár, az újabb rendelkezéseket is tudomásul vettem, és iparkodom az előírásokhoz igazodni. Ehhez azonban szükségem van támogatásokra. Nem ülök tétlenül, egy kutatási pályázatom már aktuálisan elbírálás alatt van, és továbbra is nyitott szemmel járok a pályázati források tekintetében. De ez, sajnos, nem valami sok...
 
Örömmel veszek a fentiekhez bárminemű hozzászólást... (kivételesen nem privát e-mail-ben, hanem itt, kommentben - köszönöm).
 

2013. augusztus 9., péntek

A megküzdés nehézségei

A harmadik nyarat tölti Pazarom hátán az a kisfiú, aki születésétől fogva komoly belgyógyászati betegséggel (székletürítési nehézséggel) küzdött, emiatt kortársaihoz viszonyítva kicsit később került közösségbe (óvodába, majd iskolába), ahol gondot okozott számára a beilleszkedés, a társas kapcsolatok kialakítása, az együttjátszás, a csoportos foglalkozásokon való részvétel. Magatartása, viselkedése sok kivetnivalót hagyott maga után, s a gyermekpszichológus javaslatára hozták el a szülei lovasterápiára.
 
Időközben (orvosi, műtéti beavatkozások hosszadalmas kálváriája után) kiderült, hogy a kisfiú betegségének szerencsére szervi oka nincsen. Tünetei azonban (több-kevesebb intenzitással) azóta is fennállnak, és ez rányomja a bélyegét a család mindennapjaira. Emellett az is hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a rendbontó, tagadó, elutasító, dacos stb. viselkedés mögött valójában egy nagyon szorongó, önbecsülés-, önbizalomhiányos kisgyerek áll.
 
A lovasterápiás foglalkozásoktól egyrészt azt vártam, hogy a mozgásos stimuláció élénkíti a gyermek bélmozgását, segít harmonizálni az emésztési folyamatokat. Tavaly nyáron, amikor már ügetni tanultunk futószáron, több alkalommal is előfordult, hogy a foglalkozás közepe/vége felé a kisfiú hasfájásra panaszkodott. Ezt (bár furcsán hangozhat) akár kedvező jelnek is tekinthettük - ám a család visszajelzései alapján különösebb következményeket nem vont maga után. Játékaiban, kommunikációjában viszont folyamatosan megfigyelhetők voltak vissza-visszatérő (véleményem szerint szimbolikus jelentéstartalmú) elemek. Ilyen volt pl. a Pazar trágyázásának gyakori, tüzetes megfigyelése, vagy kedvenc állatairól, a békákról való beszélgetés. Így jutottunk el lassanként oda, hogy a mozgásfejlesztő gyakorlatok mellett először a Pazarból lett figyelemreméltó projekciós felület, melynek kapcsán már lehetőségünk adódott arra is, hogy a kisgyerek érzéseiről, érzelmeiről beszélgessünk, s azok saját maga számára is felismerhetővé, megismerhetővé, elfogadhatóvá váljanak. A különböző testi-lelki tulajdonságok elsődleges hordozója tehát a Pazar volt: lelkesen gyűjtöttük Pazar "jó" és "rossz" tulajdonságait (nem szeretem egyébként ezeket a kategóriákat, de kiindulásképp, egy 8-9 éves gyermek életkori szintjén mégis kézenfekvő alapot képezett, hogy utána azt is megérthessük, hogyan lehet egyiket a másikban felfedezni). Egészen odáig jutottunk, hogy a Pazar "viselkedészavarát" (ó..., annyira nem is kellene idézőjelbe raknom... :-) kezdtük el közös gondolkodással kiigazítani.
 
Nekem mindig is az volt a meggyőződésem, hogy ennek a kisfiúnak a magatartás-problémái valamilyen módon az ő megmagyarázhatatlan, sok szenvedést okozó betegségével függenek össze - ez azonban természetesen nem tudatos válaszreakció, hanem mélyen gyökerező, tudattalan kapcsolat. Emiatt nem láttam volna sok értelmét annak, ha kikerüljük a gyökereket, átugrunk az okokon, mintha a múlt meg se történt volna, és "egyszerű" viselkedésterápiát alkalmazunk. Én úgy gondolom, egy ilyen esetben ez nem volna más, mint a felszín kapargatása. S mivel a kisgyerek igen fogékonynak bizonyult a katatím imaginatív módszer alkalmazására, hamarosan színesebbnél színesebb fantáziaképeken keresztül kezdtük el foglalkozásról foglalkozásra feltárni ezeket a mélyben rejlő tartalmakat.
 
Története rendkívül tanulságos. Két egymást követő foglalkozáson is rétet képzeltünk el. Visszatérő szimbolikus figurái itt is megjelentek: a békák mellett most gyíkok és egy kukac is. A fő téma pedig az evés volt, az állatok ugyanis ettek. Egyedül a kukacról nem tudta megmondani, hogy mit... Aztán saját magát is odaképzelte a rétre: ekkor már játszott a kukaccal, méghozzá úgy, hogy mindig eldugta előle az ennivalót (füvet szedett neki), és amikor az megtalálta és megette, akkor új ennivalót kellett neki keresnie. A foglalkozás végén első alkalommal fordult elő, hogy ez a bátortalan kisgyerek teljesen egyedül megetette sárgarépával a Pazart - egy halom répát beletolt a képébe, mintha csak saját evésproblémáival viaskodott volna. Ugyanezen a foglalkozáson sikerült először a konkrétumok szintjén beszélgetnünk a betegségéről, a valamikori műtétjéről (utalt arra, hogy már csak a heg látszik, de érdekes módon következetesen kerülte annak a szónak a kimondását, hogy a "hasán"). A rét-képet követte a patak imaginációja. Míg a réten általában az alap-problémák megjelenése látható, a patak az anyai világ megtestesítője, a patak forrása pedig a születéshez, a születési körülményekhez visz vissza. Egy tiszta vizű patakot képzelt el, amelynek az alján kövek vannak, halak is úszkálnak benne, kellemes hőmérsékletű és meg is lehet benne fürödni. A patak partján ismét megjelentek a gyíkok. A víz egy magas hegyről zubog le, a forrása pedig a hegy tetején található tó. A tó vize azonban már koszos, nem lehet belőle inni. Figyelemreméltóan informatív kép! Megkérdeztem a kisgyerektől, hogyan lehet az, hogy a patak már iható és tiszta - mire azt felelte: miközben lefolyik a sziklákon, megtisztul... Ebből az imaginációból egy gyönyörű rajz is született - természetesen lóháton.

 
 
Sorolhatnám még a szépségeket, közbe kell azonban vetnem, hogy innentől elkezdődött a rendbontás. A kisfiú viselkedészavarral illetett diagnózisának tüneteit nálam, a lovasterápiás foglalkozásokon jószerével egyszer sem produkálta - nem volt gondom a magaviseletével, harmonikusan együttműködtünk egymással. Az elmúlt hetekben azonban a lovas közegben is megfigyelhetőek a problémák. Nem figyel, belebeszél az ember szavába, és mindent inkább a maga elképzelése szerint szeretne csinálni. Ráadásképp nagyon okos, kivételesen értelmes, intelligens kisfiú - így hát általában profin meg is magyarázza viselkedésének helyénvalóságát... Szülei is panaszkodnak ugyanezen attitűdre, s hogy otthon megszaporodtak agresszív reakciói, dühkitörései. Milyen érdekes, hogy a  lovasterápiában mindez a patak forrásának elképzelését követően (a szimbolikusan újra átélt születési körülményekhez történő visszatekintés után) következett be...
 
Szerettem volna, ha megvizsgáljuk közelebbről azt a hegyet, amelyről a korábban elképzelt patak vize lezúdult. A hegy imaginálása egyébként az előttünk álló feladatokkal, életünk nehézségeivel való megküzdési képességeinkre képes rávilágítani. Mondanom sem kell, hogy első körben a hegy lábánál tovább nem jutottunk... A hegy ugyanis megközelíthetetlen, meghódíthatatlan, elérhetetlen... stb. volt. Ugyan vezetett rajta felfelé egy út (gondoltam, kiránduljunk el ahhoz a tóhoz...), ám a víz éppen az úton zúdult lefelé. Legközelebb vittem gyurmát, és gyurmából elkészítettük a hegyet. Kis állatkás ujjbábok segítségével köré kerítettem egy mesét: az állatkák a hegy lábánál éltek, s egy szép napon arra ment a rénszarvas, aki szeretett volna feljutni a hegy tetejére, hogy szomját enyhítse a tó friss vizével. Vajon tudna-e valamelyik állat segíteni neki? Innentől a kisgyerek is bekapcsolódott a játékba. Az oroszlán szerepében elmondta, hogy meredek út vezet fel a hegyre, ami ráadásul csúszik is, de azért fel lehet jutni a tetejéig. Ott azonban még a tó előtt van egy nagy gödör. De ötletet is adott a rénszarvasnak: vágjon ki egy fát és csináljon belőle hidat, így eljuthat a tóig. A következő foglalkozáson aztán az ő kezébe adtam a rénszarvas-bábot, amelynek segítségével képzeletben megmászta a hegyet, ivott is a tó vizéből - amit egyébiránt keserűnek érzett. Elmesélte azonban, hogy előtte beleesett abba a gödörbe... Ott aztán látott egy szörnyet, aki ragacsos szemeivel és nagy fogaival ráijesztett, de végül volt olyan ügyes, hogy kiugrott a gödörből és megmenekült. Azért a kis béka-bábnak (akit közben én húztam fel az ujjamra) azt tanácsolta, hogy ő inkább ne induljon neki ennek az útnak, mert nagyon veszélyes.
 
Jelenleg tehát némileg "hurrá" - azt hiszem, egy jelentős szembesülésen túlvagyunk. Mivel azonban ilyenkor felkorbácsoljuk a tudattalan mélyrétegeket, nem meglepő, ha a tudatos felszín erre mindenféle rendbontással (akár agresszív viselkedéssel, dühkitörésekkel is) reagál. Mindezt meg kell élni, és bízni kell abban, hogy a háborgó tenger mintegy "magától" elcsendesedik. Néhány hete elkezdtem tanítani a kantárszár fogástechnikáját és a Pazar önálló irányítását lépésben, az előrehajtó csizmasegítséget és a megállítást. Látszik, hogy ilyenkor komoly a kihívás, nem kell könyörögni a koncentrációért... :-) Öröm látni, milyen sikerélmény számára, hogy egyedül képes irányítani egy ekkora állatot. Azt hiszem, ez lesz majd a következő terápiás lépés: amikor lassanként elhiszi magáról, hogy ő egy egészséges, okos és ügyes kisgyerek, aki már kinőtte a terápiát, és arra is képes, hogy önálló lovaglást tanuljon (majd pedig megoszthassa élményeit a sporttársaival...). Én gondolatban ebben az irányban tervezek és bízom benne, hogy nincs már olyan messze ez az áhított állapot. Egyelőre azonban még természetesen nem hagyom elvarratlanul az imaginált szálakat.