Amikor lázad a tudatalatti...

Mint azt már korábbi bejegyzéseimben is említettem, a lépő ló hátán ülve rendkívül könnyen és gyorsan relaxált állapotba kerülhetünk. Az intenzív mozgásos stimuláció, ami még a legapróbb kis izmainkat is átjárja, ráadásul úgy, hogy ehhez nekünk lényegében semmit sem kell tennünk, csak befogadói vagyunk a jótékony folyamatnak, továbbá a ló testmelege, puhasága hamar feloldja a testi és a lelki feszültségeket egyaránt.

 

A klasszikus katatím képek imaginálása ebben a környezetben egy kicsit másképp történik, mint rendes körülmények között. Először is a lépő ló hátán ülve nem tudjuk sokáig csukva tartani a szemünket, mert hamar elszédülünk. Emiatt a gyerekek csak addig hunyják le a szemüket, amíg elképzelik a nyitó motívumot. Ezután már nyitott szemmel beszélgetünk arról, milyennek képzelték el az ő rétjüket, patakjukat stb. Gyerekekkel ez egyrészt megy, mint a karikacsapás, mert igen élénk a képzelőerejük. Másrészt azonban sokkal rövidebb ideig tudnak a feladatra koncentrálni, tehát hosszú "képzelt riportokat" nem kívánhatunk tőlük. A másik fontos dolog, hogy: gyerekek. Náluk néha megtámogatom az imagináció beindulását egy-egy játékos feladattal. Ilyen lehet például a patak elképzelésénél, amikor már képzeletben hajózunk is rajta, hogy papírból hajtogatunk is egy hajót. Vagy gyurmából hegyet készítünk. Néhányuknál ugyanis így könnyebben kel életre a fantáziavilág.

 

Figyelembe kell vennünk, hogy ezekkel a képekkel olykor jól megbolygatjuk a tudattalant... Viszont, az egyik nagyon kedves kollégámat idézve: ahol házat építenek, ott is először minden csupa kavalkád, még normális utak sincsenek..., ám a végén még parkosítás is lesz! :-) Valahogy így zajlik a szimbolikus képek fokozatos feldolgozása és az öngyógyító mechanizmusok beindulása is.

 

Azzal a kisfiúval, akivel az első patak-kép megjelenése olyan szépen fejeződött be, egy következő alkalommal továbbvittem a témát: keressük meg ennek a pataknak a forrását. Mondanom sem kell, azóta eltelt egy-két alkalom, és a forrást még mindig nem sikerült megtalálnunk. A patak egyébként általában az anyai világot, míg a víz forrása (ahonnan fakad) a születést, a születés körülményeit reprezentálják. (Nevezett gyermek koraszülöttként, igen kis súllyal látta meg a napvilágot...) Jelenleg úgy állunk, hogy a forrás felé vezető út lényegében telis-tele van különböző akadályokkal. Először is elágazás következik - ajaj! Ki van írva egy táblára, hogy zátony-veszély, a másik táblára pedig, hogy ciklon. Na, most merre menjünk tovább? (Képzeletben egyébként egy hajóval utazunk a "patakon".) Hát, ő ciklonba biztosan nem akar kerülni, inkább a zátonyosat választja. Ahol sekély a víz..., és puff, már fenn is akadt a hajó egy kiálló sziklán, léket kapott. Mi történik? Süllyedünk! Tudsz-e úszni? Ő aztán nem... De! Van mentőmellény és mentőcsónak! (Leleményes a kissrác :-)) Melyiket választod? Inkább a mentőcsónakot. Ami ráadásul vasból van, tehát újabb baleset nem érheti. Sima ügy - lássuk hát azt a forrást, gondolom én. De csak én gondolom... Jön egy ciklon! Ó, most mi lesz velünk? Lecsuktam a hajó fedelét - így a válasz. Ezen is túljutottunk. De még mindig vannak nehézségek: szemben velünk egy hatalmas hullám. Még az a szerencse, hogy a hajót egy gombnyomással át lehet alakítani repülővé - s ezzel már repülünk is. Mellettünk szállnak különféle katonai gépek és hőlégballonok is. Egyszer csak: zuhanunk! Egy nagy fa tetejére... Ahol a repülőgép újra hajóvá alakul.

 

Csűrtem-csavartam, de a kisfiú csak nem akarja látni azt a forrást. Képeiben azonban többször megjelenik a hegy. Lássuk hát a hegyet - amit a ló hátán időközben gyurmából is elkészítettünk. Hát, az a hegy bizony olyan magas, hogy nem is lehet látni a tetejét - ő meg sem próbálkozik a feljutással, inkább leül a hegy lábánál. Később hozzátette: egyébként egy vulkán is van a tetején. (A hegy, illetőleg a hegyre feljutás szimbóluma az előttünk álló feladatokkal való megküzdési lehetőségeket mutatja.)

 

Figyelemreméltónak tartom még néhány kósza elszólását is, amelyek különböző témájú beszélgetéseink során bukkannak fel nála. A múltkorokban például egy olyan robotról kezdett beszélni, akinek nincs lába (ez pont a patak forrását kereső imaginációs próbálkozásunk napján történt, amikor magával az imaginációval épp semmire sem jutottunk). (Aki nem olvasta a bejegyzéslista elejét, csak jelzem: a kisfiú diagnózisa cerebrális parézis...) Szóval, a robotnak nincs lába... És akkor hogyan megy? - kérdeztem én. Hát repülőt vezet! Ó... Mint kiderült, a Csillagok háborújából jött az ötlete - ettől függetlenül számomra mindig elgondolkodtatóak az ilyen esetek, nevezetesen, hogy ugyan miért pont éppen azt a motívumot kapja elő hirtelen az ember gyereke...

 

Nos, láthatjuk, hogy a kisgyerek tudatalattija épp háborog. Anyukája ennek túlzottan nem örül - mert megy otthon a kedves rendbontás és a testvéri szeretet :-), ettől függetlenül nyugtatnám: rendben van ez így! A végére még parkosítás is lesz! :-))) /Mutatja a gyógyulás beindulását például, hogy magától felhozta a lókaki-témát, amit részletesen körül kellett járni, mondjuk úgy, hogy miért pont zöldet kakil a Pazar, mit evett előtte, meg miért eszik meg a kismadarak a lócitromot, stb. Neki is vannak székelési problémái is, eddig azonban erről hallgattunk. Most viszont beindult valami.../

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egyensúly-javulás

Gyönyörű, látványos fejlődést tapasztaltam annál a kislánynál, akivel megkésett beszédfejlődési és mozgáskoordinációs nehézségei, továbbá egyensúlyproblémái okán kezdtük el a lovasterápiát. A 9. foglalkozáson eljutottunk oda, hogy stabil egyensúlyban ül a ló hátán és ütemesen, odafigyelve csinálja a mozgásgyakorlatokat! :-)

 

Ha most össze lehetne vetni egy két hónappal ezelőtti videófelvételt a mostani állapotával, ég és föld lenne a különbség. A fejlesztési terveimben rendre megjegyeztem magamnak, milyen gyenge volt az egyensúlya, hol erre, hol arra csúszott le a lóról, folyamatosan izgett-mozgott a Pazar hátán, lábait "eldobálta", figyelme szórt - olykor felmerült bennem komolyabb (neurológiai) háttér gondolata. Időközben szerencsére szakorvosi igazolást nyert, hogy a kislány problémái mögött nem áll organikus zavar, a lovasterápiás foglalkozások előrehaladtával pedig úgy tűnik, valóban rendeződnek is a kezdeti nehézségek, és egy igen jó irányú fejlődési folyamat vette nála kezdetét.

Többféle módszerrel dolgozunk, ezek között kiemelt szerepet kapnak a voltizsgyakorlatok - melyeket kivételes hajlékonysággal, igen szépen, nagy kedvvel csinál. Kiemelkedő jelentőségűnek tartom azoknak a foglalkozásoknak az eredményeit, amelyek kapcsán a saját testrészeit vetettük össze a ló megfelelő testrészeivel, majd ezeknek a testrészeknek az egyenkénti, illetőleg párhuzamos átmozgatását végeztük. (Az alábbi, google-kereső forrásból nyert kép éppen azt illusztrálja, hogy a négykézlábra ereszkedő ember testfelépítése miként vág egybe a ló megfelelő testrészeivel. Ezt a gyerekek a ló hátán utánozzák.)

 

 

Jelenleg a nagymozgások ügyesítésén keresztül próbálunk közelebb kerülni a finommozgások, így a beszédprodukció fejlesztésének beindításához is - tehát tulajdonképpen alapozó munka folyik a későbbi finomításhoz (eddig kedvező eredményekkel:-)).

 

Dadogó tünet - pszichés háttér

Egy-két évvel ezelőtt már volt alkalmam találkozni a gyermek- és a felnőttkori dadogás egy-egy változatával a lovasterápiás foglalkozásaimon. Mindkét esetben rövid távú, 3-4 hónapos közös munkára adódott lehetőségem a kliensekkel. Ez annyira volt elegendő, hogy némileg beleláttam abba a folyamatba, amit a lovasterápiás körülmények és módszerek adhatnak hozzá a dadogók nyelvi és beszédfejlesztéséhez (és ezek nagyon pozitív tapasztalatok voltak). Megjegyezném, hogy a dadogásterápia nem egy könnyű terület, mint ahogy maga a dadogás sem egy könnyen körülhatárolható, definiálható jelenség, melynek oki háttere sokszor nehezen feltárható, tünetei sokfélék és változatosak lehetnek, lényegében egy olyan nyelvi és beszédzavar, amely a tudomány szempontjából a mai napig meg nem oldott probléma. Akit részletesen érdekel (vagy érint) ez a téma, annak szívből ajánlom Lajos Péter: Dadogásról mindenkinek című (2009-es) könyvét, ami véleményem szerint a legátfogóbb, legérthetőbb és leghasznosabb magyar nyelvű szakirodalom. Nagyszerűnek találom továbbá Klaniczay Sára meglátásait a frusztrált megkapaszkodás szerepéről a dadogás etiológiájában (In Székács Eszter - Vikár András - Vikár György 2007. Dinamikus gyermekpszichiátria. Medicina Kiadó, Budapest. 317-352.).

 

Idén nyár elején megismerkedtem egy családdal, akik 5 éves kislányuk problémájával kerestek fel bennünket. A szülők egy évvel ezelőtt szétköltöztek, a válást azonban csak nemrég mondták ki. Mindkét fél új kapcsolatot talált, azóta az édesanya és az édesapa is az új párjával él. A felbomlott házasság egyik kis gyümölcse, kislányuk azonban nehezebben élte/éli meg a családi változásokat, mint fiútestvére. Elkezdett egy kicsit dadogni, egy kicsit újra bepisilni...

 

Jelen esetben tehát elég egyértelmű a dadogó tünet kialakulásának úgynevezett pszichés háttere - ily' módon talán a megközelítése, megsegítése is elérhetőbbé válik. Nem is nagyon súlyos, a szülők időben odafigyeltek rá és megtették a szükséges lépéseket. (A gyermek szülei között egyébként jó a kapcsolat. A gyerekek alapvetően édesanyjukkal élnek, de heti két délutánt, továbbá minden második hétvégét az édesapával töltenek. Az alrendszerek, a határok és a szabályok világosak, a kommunikáció ide-oda működik.) A kislány rendkívül motivált a lovasterápiára, eddig azt láttuk, hogy nagyon szépen, látványosan kimozogja, kijátssza, kibeszéli magából a Pazar hátán a problémáit. Abban bízunk, hogy ennek a különleges mozgásos stimulációnak (amit a ló közvetít számára), valamint a saját, meglehetősen szimbolikus ventillálásának meglesz az az eredménye, hogy sikerül feldolgoznia és elfogadnia megváltozott életkörülményeit, melynek kapcsán kommunikációja és viselkedése újra harmonizálódhat.

 

Módszertanilag nagyon jól tudok építeni a kislány élénk fantáziavilágára - amit szerencsére nem rest velünk megosztani. Eddig összesen 7-szer találkoztunk. Az első időkben még elő-előfordult, hogy a foglalkozás kezdetén nálunk is dadogott (ezek a tünetek azonban a foglalkozás második részében már egyáltalán nem jelentek meg). A legutóbbi találkozásunkkor az édesanyja megemlítette, hogy kb. két hete már nem jelentkezett a dadogás. Cserébe "kaptak" viszont egy kis magatartásproblémát, enyhe engedetlenséget, némi verbális agressziót az édesanya új párja irányában. Szeretném elmondani, hogy mindez egyébként nagyon rendben van így :-), tehát ijedtségre semmi ok, az említett tünetek épp a gyógyulás jelei...

 

Az első hetekben néhányszor báboztunk. Lovacskás kesztyűbábbal. Ezekben a játékaiban rögtön megjelent a felbomlott családi kép (neki nincsenek itt a szülei, itt hagyták, egyedül, de ő bátor lovacska, mert nem fél...). Agresszív tünetek is felléptek, a kesztyűbáb-lovacskával erőteljesen harapdálta a voltizsheveder kapaszkodóját, az én kezemen lévő cica- (máskor kutya-) bábot is meg akarta enni, mutogatta, milyen nagyok és erősek a fogai, és még a Pazaromnak is jutott az ütlegelésből (igen, Pazar már strapabíró projekciós felület:-)), nagy gyakorlata van a témában:-)). Aztán később rajzoltunk is a ló hátán. Lerajzolt egy fát, aminek kapcsán hangsúlyozta, hogy földbe kell ültetni, mert különben eldől - s ezt erőteljes satírozással jelképezte (megjegyzendő, hogy a rajzelemzés szempontjából a fa az érzelmek szimbóluma, amelyeknek tehát a kislány egy erős talajt, támasztékot kívánt adni). Az ötödik héten elképzeltettem vele egy rétet. Igen ügyesen imaginált, s a képzelt rét erőteljesen mutatta a kislány összekuszálódott érzelemvilágát. Az összes évszak megjelent rajta egyszerre, mindenféle időjárással, ami végül hideg téllel zárult. A réten megjelent egy házikó képe is, amit körbevettek a fák (a ház a saját ego szimbóluma - itt: körbevéve - súlyos - érzelmekkel). Saját magát is oda tudta képzelni a tájra - egyedül... A következő képünk (a hatodik foglalkozáson) egy patak volt. Mély, koszos, sokféle/folyton változó színű, amiben nem lehet megfürödni... Sok-sok látszólagos csúnyaság és rendezetlenség - és mégis: a két képélmény óta (talán...) elmúlt a dadogás. (Legalábbis remélem, hogy csökkent a gyakorisága.)

 

Így jutottunk el a hetedik foglalkozásig, ahol újra kértem a rétet és a patakot imaginálni, és láss csodát, immáron szép, rendezett képélményről számolt be a kislány. Ez a foglalkozás egyébként is mintaértékű volt. Megkoronáztuk egy fantasztikus meséléssel is. Először én meséltem el neki egy kitalált történetet, melyben állatok szerepeltek, méghozzá egy furcsa állatcsalád - akiket kis ujjbábokkal egyből meg is jelenítettünk. Az én mesém végén azonban a kislány kérte, hogy ő is hadd mondjon el egy történetet. Íme, az eredmény:

"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis állatka, aki kereste a családját. Találkozott a rénszarvassal, de az nem tudott segíteni. Találkozott a békával, aki mondta, hogy "bekeke" :-), és elküldte a kismadárhoz. A kismadár pedig csatlakozott hozzá, és együtt mentek tovább. Itt a vége, fuss el véle..."

(Jelzem, az én történetem teljesen más témájú volt... Bízom benne, hogy a kismadár szerepére Pazarom bepályázhat... :-)

 

 

 

 

 

 

A megkésett beszéd- és mozgásfejlődés összefüggései

Valószínűleg a kedves Olvasók között is kevesen lehetnek olyanok, akik pergő hétköznapjaik rutinos ténykedései során tudatosan foglalkoznának azzal a gondolattal, hogy valójában az egész emberi életük szervezett mozgás. (Mindez ugyanis annyira alapvető tény számunkra, hogy fontosságát igazából csak a veszteségek és hiányok megtapasztalása során, a nélkülözés óráiban ismerjük fel és látjuk át.)

A mai ember tehát aggasztóan keveset törődik ezzel a mozgásossággal. Rendkívül mozgásszegény életmódot élünk - aminek egyre-másra tapasztaljuk különféle káros következményeit, az okokkal azonban továbbra is vajmi keveset törődünk... Örömmel olvasom hát mostanság Vekerdy Tamás különböző riportokban adott nyilatkozatait, aki egyre-másra igyekszik nyomatékosan utalni arra a göttingeni felmérésre, amely komoly következtetéseket tár elénk: mivel "(...) gyerekeink katasztrofálisan keveset mozognak, nem másznak fára, nem billegnek pallón, nem ugrálnak patak felett, ezért bizonyos agyi pályák sorvadtan alakulnak ki. Rengeteg a beszédhibás, mert a beszéd is a mozgásból fejlődik."

Szerencsére azért már érezhetően növekszik azoknak a szülőknek a száma is, akik felismerik, hogy a mozgás (és bizonyos esetekben a mozgás tudatos fejlesztése) létfontosságú a fizikális, mentális és pszichés fejlődésünkhöz.

Na, de ne szaladjunk ennyire előre! Ebben a rovatban egy olyan 5 éves kislány terápiájáról fogok írni, akinek megkésett beszédfejlődése hátterét/előzményeit vizsgálva perinatális (születés körüli) problémák ismertek. Terminus után három nappal, oxigénhiány miatt császármetszéssel született. Nemcsak beszédindulásában késett, hanem mozgásfejlődése is kissé elmaradt, egyensúlya és mozgáskoordinációja a tipikusnál gyengébb, enyhe figyelemzavar is diagnosztizálható nála. Jelenleg már folyamatosan beszél, de sok a hanghibája, valamint a beszédészlelési részfolyamatok működésében is életkori elmaradásokat mutat. A lovasterápiák során a mozgásos stimulációra alapozva dolgozunk a fejlődésbeli lemaradásainak behozatalán. Bejegyzéseimben igyekszem majd rávilágítani arra, hogyan függ össze a (szabad levegőn történő) mozgás és a beszéd, illetőleg a kognitív képességek fejlesztése. Elöljáróban itt némi elméleti áttekintést szeretnék nyújtani ebben a témában.

A lovaglás különlegessége, hogy élő mozgásdialógust hoz létre a ló és a lovas között, méghozzá oly' módon, hogy a ló - mint médium - az összes szükséges mozgást elvégzi a páciens helyett (helyes, egészséges mintát szolgáltatva számára). A páciens ülése reaktív, befogadó, a ló által keltett impulzusokat felvevő, azokra azonnal reagáló. Az emberi járás mintájának megfelelő, előrehaladó mozgás a lovon ülőtől tartási és egyensúly-reakciókat kíván. A helyes testtartás kialakulásának következtében a kliens légzése mélyül, ritmusossá válik, a rekeszizom tónusa beáll. A felsőtestnek ez az egészséges, függőleges helyzete a beszéd szempontjából igen fontos. Beszédszerveink így kerülhetnek abba az állapotba, amelyben képesek a differenciált hangadásra. Ilyenkor a gégéből akadálytalanul juthat felfelé a levegő, s beszédszerveink ezt a fajta áramlást emberi hanggá formálják.

A lépésben haladó ló percenként kb. 90-110-et lép, s ezzel folyamatosan stimulálja a rajta ülő kliens vesztibuláris rendszerét. A kutatók ma már vizsgálati eredményekkel támasztják alá azt is, hogy a vesztibuláris ingerléssel az izomtónusra hatva a motoros fejlődés befolyásolható. A motoros és a nyelvi fejlődés között pedig kimutatható az összefüggés:

1.) A vesztibuláris ingerlés fokozza a központi idegrendszer általános motoros aktivitását, ezáltal a beszéd motoros komponensére is serkentőleg hat.

2.) Annak a gyermeknek, akinek az őt körülvevő térben nincs elég mozgásos tapasztalata, sokkal nehezebb a száj terében való helyes eligazodás, hiszen ott még csak nem is látványos a térbeli mozgás. A lovaglás sokat segít a téri tájékozódás és a mozgáskoordináció fejlesztésében is.

3.) Finommozgásainkat is csak akkor tudjuk pontosan kivitelezni, ha a nagymozgásokat addig képesek vagyunk nyugalomban tartani. (A beszéd pedig az ember legkifinomultabb mozgásainak egyike!) Ha egy kisgyermeknél még nem automatizálódtak a különböző nagymozgásformák, akkor ennek irányítása fogja lekötni a figyelmét, így nem tud eléggé összpontosítani pl. egy mesére vagy az iskolai tananyagra - ilyenkor előfordul, hogy "kiesik" a padból, vagy hintázás közben elesik a székével. Figyelme rendkívül leterhelődik, a fáradtságtól pedig később sokszor viselkedése is kezelhetetlenné válik. A lovon ülés reflexgátló alaphelyzet - tapasztalataink alapján képes csökkenti, mérsékelni, adott esetben teljesen meg is szüntetni bizonyos túlmozgásokat, segíti a mozgások összerendeződését, esetlegesen a gátolatlan csecsemőkori reflexek gátlását.

Említésre méltónak tartom továbbá, hogy a ló által keltett folyamatos, ritmikus mozgás, amit a páciens egész szervezete átél, lazító, relaxáló hatású. A harmonikus, ritmikus mozgásokra pedig az ember központi idegrendszere veleszületett módon ráhangolódik. A feszes izomcsoportok finoman oldódnak (s a hangszalag sem más, mint egy rugalmas izomszalag).

Ezekkel a bevezető gondolataimmal szerettem volna érzékeltetni, hogy a lovasterápia lehetőségei a mozgás- és beszédfejlesztés terén miért lehetnek egyedülállóak. Zárszóként leszögezhető, hogy a ló mozgása komplexen stimulálja a neuromotoros, szenzomotoros és pszichomotoros területeket - ezáltal az agyi plaszticitás hatékonyan támogatható, az új mozgásformák könnyen programozhatók.

 

Bejegyzésem összeállításához az alábbi szakirodalmakra támaszkodtam:
Fehérné Kovács Zsuzsa - Sósné Pintye Mária 2010. Játsszunk beszédet! Sanoma, Budapest.
Györgypál Zoltánné (szerk.) 2006. Hippoterápia. Balogunyom, Unicornis Egészségforrás Alapítvány.
Vekerdy Tamás 2012. Szabadságot nekik! In Vasárnapi Hírek. (A letöltés helye: http://www.vasarnapihirek.hu/izles/vekerdy_gyermek_iskola_pszichologus)

 

 

A megkésett beszédfejlődésről

Az ember egészséges esetben biológiailag előre programozott nyelvelsajátítási képességekkel születik, amelyet a szakirodalomban sokszor "nyelvelsajátítási készülék"-nek neveznek. Ez a velünk született program teszi lehetővé, hogy a környezeti ingerek megtámogatásával a világon valamennyi gyermek (nyelvtől függetlenül) szinte ugyanabban az életkorban beszélni kezd. Amennyiben az egészséges fejlődési ütemben fennakadás mutatkozik, s a lánygyermek 2, a fiúgyermek pedig 2,5 éves korában még nem beszél (vagy csak egy-két szót mond), ún. megkésett beszédfejlődéssel van dolgunk, amely figyelmet és törődést érdemel, olykor pedig szakszerű segítséget kíván.

Mit tegyünk, ha az értelmileg ép, egészséges gyermek nem beszél?

Az okok tisztázásának egyik első lépése a gyermek hallásának kivizsgálása. Gyakran előfordul ugyanis, hogy a beszédprodukció késésének hátterében valamilyen beszédfeldolgozási zavar húzódik - a beszédfeldolgozás alapja pedig az ép hallás. (A hallásra épülnek aztán az észlelési, azaz percepciós és megértési alap- és részfolyamatok működései. Ezeknek a folyamatoknak a vizsgálata volna a következő lépés, ami a Magyarországon standardizált GMP-tesztcsomaggal történik, de erről majd csak a későbbiekben ejtek szót.)

A beszédfeldolgozási zavarok mindig rejtélyes problémák, ugyanis sokáig nem hívják fel magukra a figyelmet, ezért a gyermek felnőtt környezetének rendszerint eszébe sem jut, hogy a kicsi esetleg nem érti a hozzá intézett verbális közléseket. Mindez annak a felettébb ügyes és leleményes emberi tulajdonságunknak tudható be, amit kompenzációs mechanizmusnak hívunk. Gondoljunk csak bele: míg a beszédprodukciós zavarok mindannyiunk számára szembeötlők (egyből észrevesszük, ha valaki pösze, dadog, hadar stb.), addig a meg nem értésről nem mindig kapunk visszajelzést. Ha valaki nem hallotta (vagy nem hallotta jól), amit mondtunk neki, de a szituáció, a mimikánk és gesztusaink alapján jól következtet, melynek nyomán megfelelően reagál, az nem ad rá okot, hogy a beszédfeldolgozásának zavarára gyanakodjunk, hiszen így is eredményes lehet a vele folytatott közös kommunikációnk. A 2-3 éves nem beszélő (tehát megkésett beszédfejlődésű) gyermekek testbeszéddel általában remekül kommunikálnak, szüleik pedig meg vannak róla győződve, hogy mindent megértenek. Ez nagyrészt igaz is lehet, csak az nem ellenőrizhető: vajon a hangzásra, vagy csupán az artikulációra (szájról olvasásra) és a környezeti tényezők megtámogatására támaszkodva következik-e be náluk a feldolgozási folyamat.

A beszédprodukció késésének sokféle negatív következménye lehet (később befolyásolhatja az írott nyelv, az olvasás és az írás tanulásának sikerességét is), így az időben elkezdett terápiának nagy a fontossága.

A beszédfeldolgozás sikerességét tehát a hallási folyamatok alapvetően meghatározzák, azonban  ép hallás mellett is elképzelhető, hogy a gyermeknek valamilyen beszédészlelési és/vagy -megértési részfolyamata zavart - ezt pedig kevesen tudják. Utóbbi problémákat a részképességzavarok közé soroljuk, melyek hasonlóképp eredményezhetik a beszédprodukció indulásának késését.

Ebben a bejegyzésben azonban egy olyan kisfiú esetéről számolok be, akinek megkésett beszédindulása hátterében hallásprobléma állt. 3 éves korában egy sikeres orvosi korrekciónak köszönhetően aztán egyik napról a másikra elkezdett beszélni - ezzel párhuzamosan, 2013 tavaszától segítjük őt mi is a Pazarral a beszédtanulásban.

A kisfiú remekül fejlődik, s a hangzó világ megtapasztalása láthatólag igen nagy öröm számára. A terápiás foglalkozások közben is sokszor felfigyel távoli hangokra, és megjegyzi, hogy pl. elment egy "nínó" vagy egy vonat, illetőleg adott esetben rákérdez az ismeretlen zajforrásra: "Ez mi volt?" A lovasterápiára rendkívül motivált, nagyon szereti a Pazart. Szerencsénkre kedvenc játéka lett a képkártyákról történő artikulációs gyakorlatok végzése és a hangoztatás :-). Annyira figyel, annyira igyekszik, hogy nemhogy egy három-, de egy hatéves gyereknek is becsületére válna az ő iparkodása. Nagyon szeretek vele dolgozni. Komoly energiabefektetésének köszönhetően a kezdeti "azar"-ból röpke két hét alatt "Pazar" lett, tökéletes zárral a szó kezdetén! :-) Természetesen vannak hanghibái, amiket segítséggel és gyakorlással láthatólag gyorsan és ügyesen fog tudni korrigálni. Észrevehető, hogy a beszédészlelési részfolyamatai közül a vizuális észlelése (gyakorlatilag a szájról olvasása) rendkívül kifinomult, profi, technikás..., ugyanakkor egyéb részfolyamatokban (megint csak azt kell mondjam, hogy természetes módon) vannak elmaradásai. Nem szívesen tanul velem verset, azaz, nem akar ismételni. No nem, mintha nem volna rá képes, sokkal inkább látszik, hogy szégyenlős. Ez ugyanis egy olyan elvárás tőle, amiben még nem szerzett gyakorlatot (esetleg inkább kudarcélményeket). Kacagtam magamban a múlt héten, amikor én már épp feladtam a mondókázást, elő sem hoztam a témát, mire a foglalkozás közepén a kicsi közölte velem, hogy "Mondjuk el a versünket!" :-) Így végre közös meghangosítást is nyert a hetek óta csak általam szajkózott "Hóc, hóc, katona...". (Milyen igaz Weöres Sándor gondolata: "Mihelyt nem kell: mindenem a tied - ez az élet vásárcsarnokának felirata." Néha igazán vehetném már lazábbra a gyeplőt... Megy az a Pazar- (/pazar-) beszédtanulás magától is... ;-)


(A fenti bejegyzés szakirodalmi forrásanyagának az alábbi könyvekben nézhetnek utána:
Gósy Mária 2005. Pszicholingvisztika. Osiris Kiadó, Budapest.
Gósy Mária 2000. A hallástól a tanulásig. Nikol Kkt., Budapest.
Horváth Viktória 2007. Megkésett beszédfejlődésű óvodások beszédfeldolgozási folyamatairól. In Gósy Mária (szerk.) 2007. Beszédészlelési és beszédmegértési zavarok az anyanyelv-elsajátításban. Nikol Kkt., Budapest.)