Neki is szokott gondja lenni?...

Ezt a bejegyzést most nem eresztem túl bőre - ám ha valaki elolvassa az előzőt/előzőeket, nagyon is érteni fogja a lényegét. Tehát:

- Amúgy a Pazarnak szokott gondja lenni a kakilással?

- Nem, szerencsére a Pazar nagyon egészséges paci. 

- Nekem szokott vele gondom lenni. Sokszor nem tudok kakilni.

(...)

Hogy most mi lett volna a jobb: ha azt válaszolom, hogy igen, a Pazarnak is vannak problémái (mindenkinek vannak, kinek ez, kinek az - senki sem egészséges teljesen/tökéletesen)...? Én hirtelenjében azt az utat választottam, amit eddig jártam. Eddig ugyanis azt igyekeztem alátámasztani, hogy a Pazarnak mennyire jólesik, amikor kakál egy nagyot, hogy az milyen jó dolog. Hát ezért a fenti válaszom.

Biztos vagyok benne azonban, hogy remek úton haladunk. Elő fog jönni még ez a téma - és én hagyom, hogy hadd jöjjön elő magától, annak lesz igazán jelentősége. Éppen úgy, ahogyan a nehezen induló lóra ülés pillanata is elérkezett, sőt, azóta már ügettünk is egy keveset... Csodaszép történet - terapeutaként úgy várom a folytatást, mint valami kisgyerek a mese következő részét! :-))) Közben pedig nagyon-nagyon drukkolok ennek a kisfiúnak! És hiszem, hogy - akár a mesében - végül minden jóra fordul és csodás befejezést nyer... ;-)

A beszéd, mint mozgás

A mozgásproblémás kisfiúval is a gyógypedagógiai lovaglás és voltizsálás szakág módszereivel foglalkozom. A kezdeti kis tartás után egy-két hét alatt mostanra már szépen feloldódott. Ez legfőképp a mozgására, mozgásfélelmére vonatkozik. Olykor persze még megfigyelhető, hogy a foglalkozás elején nem akarja elengedni a kapaszkodókat (az egyik kezével sem), néhány kör után viszont már magas tartásba tett kezekkel is bátran lovagol. Az is nagy előrelépésnek számít, hogy bár a klasszikus módon ő nem tudja átemelni a lábait a kapaszkodó fölött az oldalüléshez (majd háttal üléshez, ill. a teljes malomgyakorlathoz), a maga módján azonban megoldja a feladatokat (pl. önállóan háttal ülésbe helyezkedik). Hagyom, hadd csinálja úgy, ahogy neki kényelmes, megoldható. Az a lényeg, hogy bátran és magától mozog! Fontos még az egyensúlyérzetének a javulása: már képes önállóan középre helyezkedni, ha egy kicsit félrecsúszik.

Emlékszem, kezdetben mesélte az édesanyja, hogy volt olyan óvónénijük, aki figyelemzavarosnak, vagy esetleg egyenesen értelmi fogyatékosnak minősítette a kisfiát, ami az anyukának érthető módon elég rosszul esett (főleg, hogy az említett diagnózisokat orvosi vélemények nem támasztják alá). Tette (vagy tették) mindezt azért, mert a gyerek sokat beszél, illetőleg sokat kérdez. A magam részéről a kezdetektől fogva úgy látom, hogy a kisfiú kérdései adekvátak és logikusak, esetleg kismértékben csapongók. A lovasterápiás foglalkozásoknak köszönhetően ebből a szempontból azt a következtetést vontam le magamnak, hogy valószínűleg amíg más gyerek izeg-mozog-futkározik, természetes életkori energiaigényét ily módon levezeti, addig annak a kisgyereknek, akinek mozgásszabadsága gátolt, nem marad más "lehetősége", mint a beszéd, a beszédmozgás útján történő kibontakozás. Amennyiben jól megtervezett, feladatokkal (főként érdekes, mozgásos feladatokkal) tarkított, gördülékeny és tempós foglalkozást szervezek, a feladathelyzetekbe nagyon jól beilleszkedik - ellenkező esetben azonban (érthető módon!) unalmában beszél. Azt gondolom, ez elég természetes. Ez is életkori sajátosság.