Gyógypedagógiai és pszichológiai szempontú lovasterápia Pazar nevű lovam segítségével. Az indikációkról és az esetleges kontraindikációkról az Oldalak menüpontban olvashatnak.

2011. április 22., péntek

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok!

Kedves Szülők és Gyerekek!

Az ünnepek és a következő hétvégi továbbképzésre történő elutazásom miatt legközelebb május 6-án (pénteken) és 8-án (vasárnap) találkozunk (mindenkivel a megszokott időpontban). Addig is szép tavaszi napokat és sok pirostojást kívánok! Szeretettel: Vera "néni" :-)

 

Lőrinc Pál: Három füles

Három kis nyúl ül a réten.
Mesebeli faluszélen.
Előttük egy halom tojás,
Húsvét táján ez így szokás.

Festék is van jócskán, bőven,
Fut az ecset tekergően.
Tojáson a színes csíkok
Olyan, mint a fürge gyíkok.

Nyúlapó is megjön közbe,
Leül köztük ott a földre.
Nagy bajuszát simogatja,
Tojásokat válogatja.

Szebb az egyik, mint a másik,
Nincsen köztük mely hibázik.
Ügyes ez a három füles,
Nem lesz a tál sehol üres.

Jut is bőven minden házba,
Locsolóknak tarisznyába.
Kinek nem jut fusson ide,
Nyúlapó tesz a zsebibe.

2011. április 12., kedd

Szorongásoldás lovasterápiával

Van egy kis páciensem, egy 6 éves, nagycsoportos óvodás kisfiú. Az ősszel kezdték el hozzám hordani a szülei. Teljesen egészséges, nagyon helyes, okos, értelmes kisgyerek - éppen csak annyi volt vele a "probléma", hogy nagyon félénknek, visszahúzódónak találták, a saját meglátásom szerint valószínűleg meglehetős szorongással is élt. Az első találkozásunk óta eltelt néhány hónap, de összességében csak 10 alkalommal tartottam neki lovasterápiás foglalkozást, mivel a télen az időjárási viszontagságok miatt nem tudtunk folyamatosan dolgozni. E pár foglalkozás azonban figyelemreméltó eredményekkel járt. 

Emlékszem, amikor életében először ült fel a lovamra, a foglalkozás első tíz perce azzal telt, hogy görcsösen kapaszkodott a voltizshevederbe, görnyedt háttal ült és hangosan kapkodta a levegőt - kimondottan ijesztő látvány volt. Azonban, ha megkérdeztem, szeretne-e leszállni, mindig nemet mondott. (Ez a nagyon tipikus: akarom is, meg nem is..., nagyon szeretném, de iszonyúan félek tőle...) Ennek ellenére már az első alkalommal jó érzés volt látni, amint a 20-30 perces lovaglás vége felé normalizálódott a légzése. A görcsössége egyébiránt még a második találkozásunkkor is megmaradt, és egyáltalán nem merte elengedni a kapaszkodókat. A kapkodó levegővétele végül a harmadik alkalommal szűnt meg. Ekkor egy mesét játszottam vele: "elvarázsoltuk" magunkat, s ő lett a lovag, aki elindult megkeresni a Pazar elveszett ló-barátait. A keresésben jóságos öreganyóként segítettem neki - ám különféle próbákat kellett kiállni ahhoz, hogy egy-egy helyes kis lovacskás képet megszerezzen (és ezeket természetesen haza is vihesse). A könnyebbtől haladtunk szinte észrevétlenül az egyre nehezebb feladatok felé, míg a végére magától megfordult a lovon, elengedte a kapaszkodókat és lépésben, egy karddal a kezében "felnyársalta" a színes műanyag karikákat, amit aztán végképp nagyon élvezett. Ezen a terápián tört le róla az első nagy jégdarab...

Ettől kezdve a mozgásos feladatokban egyre bátrabb lett. Jókat labdáztunk például, s bár még magától nem ült egyenes háttal, biztatásra képes volt kihúzni magát. Ugyanakkor: nem volt valami kommunikatív... Szégyenlősen maga elé nézett, és nem igazán akart velem szóba állni - a minimális tisztességes válaszadásokon túl.

A 6. foglalkozás végén kiléptünk a körkarámból, s a környező nagy füves területen sétáltunk egyet. S közben: beszélgettünk... De még hogyan! Egyszer csak megjegyezte, hogy "már kicsit félek". Kérdeztem, hogy miért. Azt válaszolta, hogy azért, mert már elég messzire eltávolodtunk az apukájától. Jól van, gondoltam, vissza is fordulunk, de még előtte felmentünk egy enyhe lejtésű dombocskára. No, azt hiszem, ezt jól tettem - szerintem igen büszke volt magára, hogy ezt "megcsinálta". Visszafelé haladva megjegyezte, hogy úgy érzi, akár el is tudna aludni a Pazar hátán, ahogyan ringatja - ott és akkor azt vettem ki a szavaiból, hogy tulajdonképpen a tudomásomra akarja hozni: biztonságban érzi magát. Letört a második jégdarab: a kommunikációs gát. :-)

A hetedik foglalkozáson már magától nyitott, kezdeményezte a beszélgetést. Egy alkalommal például a következőt mondta: "Én utálom magam." Huh. Ez kemény volt. Divatosan azt mondhatnám, hogy nem kaptam szikrát... Persze a "Miért?" kérdésre már halandzsa-válasz érkezett... Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy hogyan tanítja a páciens a terapeutát: én ugyanis azt válaszoltam neki, hogy én bizony szeretem magam... Ez is kemény!!! Ezt így kimondani! :-) Ezen a foglalkozáson sok szimbólummal is dolgoztam. Azt játszottuk, hogy ha találna egy pénzzel teli ládikót, mit venne a vagyonából. Csak felsorolok egyet-kettőt, de nem elemzem - nem volna helyes messzemenő következtetéseket levonni a válaszaiból, ámbár tudjuk jól, hogy iránymutatásként azért ezek sem utolsók: saját sziklám lenne a kertben, mindig kitörne belőle a vulkán és azon szörföznék; cápát, a fürdőkádba - nem félnék tőle, a fején ülnék... Ezt egyébként egy álmából vette. Abban krokodil is volt. A cápa a szájában tartotta a krokodilt, ő pedig a krokodil fején ült... 

Azóta az álmai máskor is szóba kerültek. A legutóbbi alkalommal az alapérzelmek felismerését és kifejezését gyakoroltuk képkártyák segítségével. Ekkor mondta, hogy szokott félni - például éjszaka, ha rosszat álmodik. Például olyat, hogy belekerül a számítógépbe... Gondoltam, hogy a csavarok, drótok stb. közé, de: nem, a videójátékra gondolt, ahol folyamatosan lőnek rá... Lassan úgy érzem, a harmadik jégdarab is leválik: ez pedig nem más, mint az érzelmek jégtáblája...

Tanulságos és nagyon izgalmas folyamat, amelyben ezzel a kisfiúval részt veszünk. Ugyanis: részt veszünk benne mindketten! Egyértelmű a hitem a tekintetben, hogy úgy ki fog nyílni, mint valami kis kincsesládikó, és olyan szuper kissrác lesz belőle, hogy nocsak! Én vagyok a legboldogabb, hogy ennek a kibontakozási folyamatnak egy kicsit részese lehetek... :-)))



2011. április 10., vasárnap

Számok, betűk... 4 évesen... Autizmussal...

Az autizmus-spektrumzavar diagnózis meglehetősen feladja nekem a leckét. Egyrészt azért, mert a tünetei igen széles skálán mozognak. Éppen ebből kifolyólag mondhatom, hogy létezik ugyan jó néhány pedagógiai módszer az autizmussal diagnosztizált gyerekek nevelésével, tanításával kapcsolatban, ugyanakkor egyik sem teljes, egyik sem tökéletes, s nem egységes... Na, de ez még nem a legfőbb problémám, hiszen a módszerek közül legalább válogathatok, választhatok az adott páciens igényeihez mérten. Ámbár pontosítok: a "nagykönyvben" leírt alap-tünetekhez mérten... Merthogy: mi a helyzet akkor, amikor olyan esettel találkozunk, amely egyetlen szép elmélethez sem igazítható? 

Ez a kisfiú annyira nem tipikus autista... Ugyanakkor olykor vannak tényleg tipikus tünetei... Alapvetően egy nagyon értelmes, okos kisgyerek, mosolygós, érzelemkifejező, érintést elviselő (sőt, kereső), megölelhető, szerethető és szerető, továbbá szeretni tudó... Van szemkontaktusa is. Csak épp: nem beszél... Meg néha sztereotíp mozgásokat produkál a kezével - hát, őszintén szólva néha belegondolok, hogy ennyit még én is elkövetek, szerintem... Olykor azt gondolom, inkább csak mutista. Elektív mutista. Otthon, a szüleinek néha megszólal, teljes, egész, adekvát mondat formájában. De csak ennyi. Kérésre semmit. Esetleg értelmetlenül gagyog, vagy dúdol. Miközben persze mindent ért. (Igen, ez meg a tipikus megkésett beszédfejlődés...) És hát elvileg ugye beszélni is tud...

Ma voltak nálam 11. alkalommal terápián. Egy bizonyos szempontból mérföldkő lehet ez a foglalkozás: most fordult elő először, hogy pusztán a kép alapján utánozta a voltizsgyakorlatokat. Egyedül, önállóan, verbális és taktilis rásegítés nélkül. Végre! :-) Egyébként az utánzással is nehézségeink vannak (ez ismét autizmus-spektrum...).

Ami viszont hihetetlen: senki nem tanította neki a számokat és a betűket, a szülei mégis azt vették észre, hogy ismeri őket. Először a számokkal volt ez így - erre a képességére már én magam is építettem egyes foglalkozásokon, illetőleg így tettem ezt a mai alkalommal is, de már írott szavakkal kombinálva. Hát, én nem tudom, hogyan, de a gyermek: olvas. Ennyi. Ha nem látom, tapasztalom, én sem hiszem el. Megmutatja, hogy hol van az a szó, hogy "három", vagy "hat", stb. Direkt nem adtam oda neki először a számjegyeket, csak leírt szavakat látott maga előtt egy táblázatban. Legközelebb talán egy komplett verset viszek :-)

Tehát: valahogy továbbra is hitetlen hívő vagyok, vagy hívő hitetlen... Nem biztos, hogy a magát neuro-tipikusnak nevezett ember a "normális"... (Ehhez szívesen veszem a kommenteket!!!)

Színek

Ma a színeket tanultuk (csak az alapszíneket, természetesen) - képkártyákat kellett egy táblán a megfelelő négyzetbe elhelyezni. A beszédmegértés alapján történő párosításos művelet remekül sikerült (mutasd meg, hol van a piros, stb.), ilyenkor szépen ki is mondta utánam a színmegnevezéseket. A feladat fordítottja azonban - ez milyen színű? - egyelőre még nem ment.

Mindent egybevetve viszont meg kell hagyni, hogy ez a kisfiú most teljesített nálam a legjobban - önmagához, ill. a kiinduló állapotához képest. 12. alkalommal jött terápiára. Fantasztikus érzés volt ezt megélni...

Már magától elindítja a Pazart minden egyes megállás után, és elegendő csak annyit mondanom, hogy "indítsd el a lovat" - megsimogatja és hangosan rávágja, hogy "lépés". Mozgásában is sokat fejlődött, s ma fordult elő először, hogy az általam mutatott kargyakorlatokat is utánozta. Nagyon örültem neki! :-)

2011. április 5., kedd

A hiperaktivitás és a lovasterápia

A figyelemzavaros-hiperaktív kis óvodásommal az elmúlt 3-4 hónapban alig találkoztam. A munkám talán egyetlen nehézségét a fedeles lovarda hiánya okozza, ezért volt ez a tél olyan, amilyen. A kislány is sokat volt beteg, és az időjárási körülmények sem voltak túl kedvezőek. Vele a nyári időszakban kezdtünk el dolgozni. Akkor hétről hétre jártak, s 2-3 hónap alatt jelentős eredményeket sikerült elérnünk: sokat javult a figyelme, a mozgása, a szabálytudata, a viselkedése. Az én foglalkozásaimon is mérhetőek voltak a viselkedésbeli változásai, továbbá az anyukája is kedvező visszajelzéseket adott időről időre, főleg a figyelmének javulásáról. Nos, visszatérve a hosszú kényszerszünetre, most, hogy újra találkoztunk, bizony eléggé szétesett a kislány. A figyelemproblémák és a hiperaktivitás fizikális tünetei is látványosak voltak. Nem szívesen vett részt a képes-játékos feladatban, nem érdekelte a vers, alig várta, hogy vége legyen. Mellébeszélt, és szemmel láthatólag igen nehezére esett türtőztetnie magát. Izgett-mozgott a ló hátán, de leginkább a lábait lengette és emelgette. Ezen kívül gyakran előfordult, hogy ráhasalt a ló nyakára, letette a fejét, szinte feküdt. Érzékeltem, mennyire "kiabál" az idegrendszere azért, hogy a ló ringassa. Emiatt több olyan feladatot is adtam, amikor ráfeküdhetett a hátára. A foglalkozást hasonfekve, becsukott szemmel fejeztük be. Még csendben is tudott maradni hozzá. Ez a foglalkozás a szemem láttára volt nagyon szép példája annak, hogyan tevődik át a ló ritmikus, az egész izom- és idegrendszert stimuláló mozgása a rajta ülő páciensre, s hogyan fejti ki jótékony, nyugtató, "szelídítő" hatását. Bízom benne, hogy egy kicsit hazavitt ebből az állapotból a kis páciensem. És természetesen abban sem kételkedem, hogy amint visszatérünk a rendszeres kerékvágásba, újra hatékonyak leszünk.

2011. április 4., hétfő

Beszéd, beszéd...

A saját tapasztalataimhoz viszonyítva ez a kisfiú, akit a nyáron atípusos autizmussal diagnosztizáltak, a kezdeti tendenciához képest (ami számomra néhány foglalkozáson keresztül az autizmus tüneteinek erősödését mutatta) most azt kell mondjam, rendkívül sokat fejlődött. Ezt viszont, le kell szögeznem, hogy (bármennyire is jólesne vele büszkélkedni) az ő esetében nem a lovasterápiának tudhatjuk be, hiszen kevésszer járt még nálam, továbbá az utóbbi egy-két hónapban kényszerszünetet is kellett tartanom. A lovasterápiás kezdetekhez képest mind a beszédben, mind az utánzásban, mind az együttműködésben jelentős előrelépést mutat. 

Bizonyos jelekből persze azért bízom benne, hogy az örvendetes állapotának előidézésében a lovas fejlesztéseknek is van némi szerepe. Azt veszem észre, hogy bár még mindig igen sokat echolál, mégis, mintha kezdenének nála ezek a klisék egyre inkább helyzethez kötöttebbé válni. Ezen a foglalkozáson pl. rengetegszer mondogatta a Pazar nevét, hogy lovacska, lépés, anya enged... Talán várta már ő is a lovaglást, bizonyára beszélgettek róla otthon - én úgy hiszem, valami olyasmit próbált tudatni, hogy ő ennek nagyon örül, hogy itt lehet, és tudja ám, hogy a Pazarnak azt kell mondani, hogy "lépés"... :-) Az eszközhasználatot tekintve sokkal-sokkal ügyesebben manipulált a vakaróval és a kefével, mint ezeddig bármikor! Egyedül a fésűvel nem akart jóban lenni... A lovaglás vége felé még azt is mondogatta, hogy "még, még" - miután jeleztem, hogy lassan befejezzük. Ez persze lehet az általam elhangzottak közül kiragadott "még", és egyszerű véletlen, de talán jelenthet olyat is, hogy "maradjunk még" - most ugyanis nem akart annyira mindenáron lemászni, mint ahogy ezt máskor gyakran jelzi 20-25 perc után...

Újrakezdés

A hosszú téli-télvégi kényszerszünet után magam is (s mint kiderült, a szülők is) meglehetős izgalommal vártam, hogyan fognak a kicsik viszonyulni a lovazáshoz. Így utólag igazából nem is értem a fenntartásaimat. Annyira rugalmasan, akkora örömmel jöttek, és ment minden, mint a karikacsapás, ott folytattuk, ahol befejeztük. Ennek nagyon örültem! :-)

Változatlan az a meglátásom, hogy a lovakat és az autizmus-spektrumzavarral élőket valamiféle különleges szál köti össze, és elképzelhetőnek tartom, hogy egy olyan dimenzióban kommunikálnak egymással, amiről nekünk, neurotipikusoknak fogalmunk sincs. A Pazar alapvetően nem egy olyan ló, aki nagyon bírná a babusgatást, és játékosnak sem mondható, inkább komoly, sokszor olyan, mint egy bölcs öregúr. Ebből a tartózkodó állapotából egyedül az autisták hozzák ki. Amint ez a kisfiú megjelent, a lovamnak ismét az volt az első dolga, hogy lehajtotta hozzá a fejét, odadugta az orrát, hihetetlenül érdeklődik. Mondom, ez annál is inkább különös, mert egészséges(nek mondott) emberekkel nem így viselkedik...


Beszédindítás terén úgy állunk, hogy értelmes hangsorokat most nem, de (számunkra) értelmetleneket (ha úgy tetszik, pszeudoszavakat) szinte megállás nélkül gagyarászott a ló hátán, meg dúdolgatott. Láthatólag nagy örömmel töltötte el a lovaglás. Ami eddig még nem indult be nála: a cselekvésutánzás (vagy a képkártyákon látott voltizselemek utánzása). Ezen a téren most történt egy apró előrelépés, a karikák felemelése formájában. Egy olyan kisgyerektől, aki az első alkalmakkor magától meg se mozdította semmijét sem, ez igen nagy eredmény. Nem beszélve arról, hogy verbális utasításra (pl. azt a lábad tedd ide) már önállóan körbefordul a lovon. Emlékszem, az első foglalkozásokon szó szerint nekem kellett emelnem a teljesen elhagyott végtagjait (ha meg akartam mozdítani). És ahhoz képest egyáltalán nem találkoztunk még olyan sokszor, ez volt a 9. terápiánk.

Ami még további lehengerlő eredmény, hogy mennyire jól emlékezett a lóápoló eszközökre. Olyan ügyesen mutatta és használta is őket, mint még soha ezelőtt. Ezen kívül egyszer sem kellett könyörögni elinduláskor, hogy simogassa meg a Pazart - első kérésemre megcsinálta. (A korábbi foglalkozásokon azért mindig volt  több-kevesebb erőlködésem...) Rendkívül jó eszű kisgyerek. Lehetetlen, hogy ne tudjon beszélni...

Évszakok (folyt. köv., és még mindig folyt. köv.:)

Ismét az évszakok között lovagoltunk a körkarámban - folytatva az előző foglalkozáson megkezdett ismeretek elmélyítését, bővítését. Mivel azonban végre csodás időjárást kaptunk, a mozgásos feladatokra és egy pici ügetésre is szerettem volna időt hagyni, így a hónapok felsorakoztatása még mindig várat magára bennünket. De ennek hiányában is hasznos volt a ténykedésünk. Fésűs Éva versét segítették elmélyíteni az egyes versszakokhoz válogatott képek - összhangba hozva a vizuális és a verbális (többek között szeriális) észlelési és megértési folyamatokat, továbbra is tornáztatva az emlékezetet és a figyelmi működéseket. Íme egy kis képi illusztráció: 


A gólyák már a lovardába vezető út mentén is építgetik a fészküket - s bár gólyahírt még nem találtunk, azért láttatni próbálom, milyen sokoldalú lehet egy lovasterápiás foglalkozás: ha a természet engedi, nemcsak versben/képen, hanem a fűben megbújó virágok formájában is megismerkedünk ezzel a kedves kis sárga virággal. :-)